Szemerédi Fanni: A Tünde-sztori
2016. április 25. hétfő, 08:24

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde) – Átrium Film-Színház

Hideg a világ. Ketten végül mégis találkoznak, és egymásra tudnak kapcsolódni és ez a kapcsolódás nem cukormáz-habos, hanem nagyon is munkás dolog.


Mi a Kerengők? Nem egyszerűen átirat, hanem Csongor és Tünde-parafrázis, továbbgondolat. Szabó Borbála, Magács László felkérésére, fogta a magyar drámairodalom egyik alapkövét, ezt a szövevényes, filozofikus, veretes drámai költeményt, minden középiskolás egyik mumusát (ami talán már nem is mumus, hanem múmia, hiszen valószínűleg kevesen mernek belevágni a nagy vállalkozásba, hogy végigrágják magukat rajta), és a szereplőket, fő motívumokat de a szellemiséget, néhol mondatokat is megtartva teljesen átalakította olyan tini- és felnőtt sztorivá, amiben ismerős, hétköznapi helyzetekben bukkan fel égi és földi szerelem, és amiben az útkeresés a legkülönbözőbb szférákat járja be a virtuális valóságtól a pesti aszfaltig. De azt is mondhatjuk, hogy a szerző a Csongor és Tünde okán, nyomán, ürügyén az útkeresésről szóló, mai történetet írt.  

Körülöttünk annyi minden szól a boldogságkeresésről: tele a fejünk, szemünk reklámokkal, filmekkel, slágerekkel, spotokkal. Amikből úgy tűnik, mintha a boldogság alanyi jogon járna, minden erőfeszítés nélkül. A Kerengők jóval realistább: a nehézségeket, buktatókat, bizonytalanságot, reménytelenséget, veszélyeket is felvillantó történet. Csongor kétségbeesetten keresi a boldogságot, Tünde viszont keményen megharcol érte. Nagyon izgalmasan működik a nézőpont-váltás technikája: az első, azaz a Csongor- és a második, azaz a Tünde-felvonás ugyanannak az éjszakának az eseményeit veszi végig, két külön úton járva meséli el a fiú és a lány szemszögéből az egymást keresés bolyongását. Csongornak bőven elég harc, ha a saját kétségeivel kardozik odabent, és megpróbál ellenállni a kísértésnek, amit Ledér jelent (nem megy), a szerelmében biztos Tünde pedig az utca kevésbé szép oldalával találkozik, a buli euforiájából a hajnali vacogásig jut pia, pökhendi, erőszakosan nyomuló pasik, öregség, egy féltékeny nő gyűlölete, egy prostituált mindenéjszakája, vízbe fúló öngyilkosok: egy éjszaka alatt kiábrándul az addig annyira vágyott emberi létből.

Közben több korosztály is megtalálja a maga kulturális fogódzóit, hívószavait, „linkjeit”: a középiskolások a World of Warcraft-játék figuráit, szabályait, világát, az eggyel idősebb generáció a Mátrix-idézeteket, Tündében Az ötödik elem Leeloo-ját, a végső elhatározásban az Egy makulátlan elme örök ragyogását. Arany János pacsizik Trinity-vel.

Ami feltűnő, hogy mennyire magányosak ezek a szereplők mindannyian. Akár hősök, akár komikus untermannok, akár gonosz ellenfelek, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Hideg a világ. Ketten végül mégis találkoznak, és egymásra tudnak kapcsolódni és ez a kapcsolódás nem cukormáz-habos, hanem nagyon is munkás dolog.

Az éjszaka benépesítői: Kurrah, Berreh, Duzzogh (Viktor Balázs, Végh Zsolt és Kárpáti Pál) az idióta, agyatlan szupercsapat időről időre felbukkan a pesti estben. Nem lehet eldönteni, hogy ártalmatlan tejbetökök vagy inkább veszélyesek-e: rajzfilmfigurák és verőemberek, piti bűnözők, naplopók és szerencsétlen árvaházi gyerekek egyszerre. Az “Agy”, az “Izom” és az “Eccerű”, végtelen idejüket okoskodással, játékokkal, verekedéssel és profi élősködéssel töltik. A három vándor is ismerős figurák, néhány találó vonással felrajzolt, nagyon is létező típusok - akik egy részeg buliban a maszkjuk villogtatása után hajnalra szétcsúsznak. Borsányi Dániel tudósa görcsökkel, gátakkal teli geek, aki belegolyózik az agyrágásba, „az élet császára” (Rózsa Krisztián) a pénze nélkül semmivé rogyik, a magára izguló sztár (Horváth Szabolcs) a rá irányuló rajongó tekintetek nélkül szétfoszlik. Ezt a szétesést megmutatni eggyel nehezebb feladványnak tűnik, mint megfogni a jellegzetes karaktereket.  

Balga (Domokos Zsolt) igaziból Tompa; humorforrás a bambasága, ő kell, hogy a kicsit sokat lelkiző Csongort visszahúzza a nézőtér közelébe. Inkább haver, mint barát. Ilma eggyel érettebb, reflektáltabb figura. Boros Anna, Tünde kísérője végigkommentálja az eseményeket, nem sokat vacakol, tényként kezeli, hogy az élet szar, de ez nem hatja meg különösebben. Van ereje visszahúzni az életbe Tündét, mert olyan szilárdan áll a földön, mintha gyökeret vert volna bele. A két csajszi nemcsak együtt bulizik, de talán igazi barátnők is lesznek a végére. A harmadik fiatal lány a Ledér nevű prosti, aki ugyanúgy kertes házról és gyerekekről álmodik, mint a többiek, csak közben le kell gördítenie magáról a férfiakat. Piti Emőke szikár, önsajnálat nélküli kurvája ugyanolyan erős, mint amilyen szerencsétlen, ugyanolyan kemény, mint amilyen törékeny. Ők keresztezik a keresők útjait. Feczesin Kristóf Csongora befordulós kamasz, rá van állva lelke mindenségének vizsgálatára, fejben ír (Vörösmarty sorait költi), és kamaszosan, mindent vagy semmit alapon kötözködik a boldogsággal. Pulóverén egy hatalmas sötét kör: mintha tátongó űr, üres hely lenne a belsejében (jelmez: Müller Kata). Ez a „Csongi” zárkózott és kajla, igazi mai hősszerelmes, akinek szájába nem akarnak belesimulni Vörösmarty sorai. Börcsök Enikő Mirigye azonban állandóan változik: anya és mostoha, boszorkány és megfáradt, elvált asszony egyszerre, keverednek benne szférák és nyelvrétegek. Érdekes döntés Csongor édesanyjává tenni őt. De a sztori leginkább Tündéé. A második felvonásban Prohászka Fanninak lehetősége van rá, hogy naiv és ambiciózus játékkarakterből kétségbeesett tinilánnyá, majd cselekvő, erős és érett nővé nőjön fel, és él is ezzel a lehetőséggel, minden stációban a helyén van.    

A többnyire laza, gördülékeny történet egy-egy ponton tátongó mélységeket nyit meg. A színpadra állítás szellemében, nyelvezetében, történetvezetésében, látványában (Babos „Zsili” Bertalan és Nyirán Márton) és főképp szándékában fiatal energiákat mozgat (az alkotók már a folyamat elején középiskolásokkal együtt dolgoztak a monumentális anyagon, majd nekik tartottak előbemutatót, és átbeszélték, mi hogyan hatott rájuk, mi működik, és hogyan, és mi nem), az egyetlen, ami megtöri mindezt, az éppen a tempó. Hogy ez a szöveg kerengése vagy az – alig pár másodpercig tartó, de a lendületet mégis megakasztó átdíszletezések miatt van, nem tudom, de azon gondolkodom, vajon hogyan hatna ugyanez a konstrukció kamarában, stúdióban, ha közelebb lehetnének a játszók, és nem lenne szükség átállásra. Az biztos, hogy a vetítés nélkülözhetetlen része az előadásnak: ezáltal kerülünk bele a virtuális valóságba, így látjuk a szimulátor-játékokat és az útkeresés színváltásait is: tömeg hullámzik a bulihelyen, vászonra feszül a Szabadság híd meg a Manna ABC. Van olyan pont, ahol a vetítés számomra kevésbé tűnik szükségesnek, de van, ahol az előadás csúcspontjává válik: mikor Tündét megszólítja az Éj, majd körbenyaldossák a hullámok. Majd Venczel Vera arca premier plánban, egészen zavarbaejtően és szokatlanul hosszan (a „filmesebb” beállítottságú nézőknek néha hiányzik a színházból a közeli beállítás, de ilyen sokáig még filmekben sem tanulmányozhatjuk egy szereplő arcát - láthatóvá, érezhetővé válik az Idő). Minden ránca mesél, egyik pillanatban lágy, a következőben kemény, vicces és mélységesen fájdalmas, egyszerre rettentő és gyönyörű. Vele és Tünde vízbeszédülésével jelenik meg Vörösmarty világának igazi sötétsége, komorsága.

A sztori, a nyelv se nem tini, se nem felnőtt. Valahol a kettő között. Se nem Vörösmarty, se nem Szabó Borbála, valahol a kettő között. A szöveg és az előadás - látványában, nyelvében, középiskolások megszólításának módjában - maga is kísérlet, útkeresés. Az út néhol rögös, de nincs más lehetőség: neki kell vágni, csak így lehet haladni. Az Átrium NézőKépző programjának - és a Csongor és Tünde színpadi történetének is - fontos lépése a Kerengők. És akinek van kedve Budapest belvárosában kerengeni, az előadáshoz tartozik egy rövid városi séta-nyomozás is, ami (szinte) bármikor és bárhogyan - egyedül, kettesben, csapatban - önállóan is teljesíthető. Nagy a szabadság, és bőven lehet bolyongani, de annyira mindig fogják a sétáló kezét, hogy végleg ne tévedjen el a rengetegben.

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde) – Átrium Film-Színház

Szereplők: Feczesin Kristóf, Prohászka Fanni, Börcsök Enikő, Venczel Vera, Domokos Zsolt, Boros Anna, Viktor Balázs, Végh Zsolt, Kárpáti Pál, Rózsa Krisztián, Horváth Szabolcs, Borsányi Dániel, Piti Emőke, Szatai Zsófia
Látvány- és díszlettervező: Babos Zsili Bertalan, Nyirán Márton. Jelmeztervező: Müller Kata. Film: Fila Zsófi, Gálfi Csaba, Operatőr: Kiss Gravi András, Animátor: Kaizer Vilmos, Zene: Kovácsovics Dávid. Rendező: Magács László.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés