Péter Petra: Nemek egyszerűsége
2016. április 06. szerda, 08:17

Cie Virginie Brunelle: Átkozottul (Foutrement) / Trafó

Brunelle koreográfiája újrahasznosítja a kanadai kortárs tánc utóbbi pár évtizedének jelenségeit.


A kanadai kortárs tánc feltörekvő generációjának üdvöskéjeként beharangozott Virginie Brunelle hat évvel ezelőtti koreográfiája„kibaszottul”1 egyszerű patchwork - hogy mindjárt a cím újrafordításával is polemizáljak. (A sok évtizedes nemzeti fordításkényszer-hagyományunk a Kortárs Művészetek Házában is feladta a leckét a nyomdafesték tűréshatára és a bombasztikus kommunikáció között egyensúlyozó stábnak. Pedig az eredeti cím hűebben jelzi, hogy mit kapunk.)

Brunelle szerzői intenciója egy B-Movie-típusú táncdarab, melynek nem is sztorija, inkább helyzete egy erotikus szerelmi szeretői háromszög, s a koreográfust nyilvánvalóan jobban érdekli a balett-technikára épülő atlétikus-gimnasztikus mozgásnyelv, mint az alakok pszichológiai árnyalása, vagy hogy a három ember viszonyán keresztül bármilyen emberi, társadalmi értéket felmutasson vagy megkérdőjelezzen. Szerelmi háromszög szituációt számtalanszor láthattunk már, többnyire azonban egy nő-két férfi szereposztásban. Brunelle a két – egyszerre éteri és domina – balerina mellé egy mackó típúsú macsót állít, aki nem annyira lelkesen, mint inkább kötelességtudóan, de mindenesetre kitartóan emelgeti partnereit. A koreográfus érdeklődésének fókuszában maga ez a különös partnering áll. A spicc-cipős balerinák mintha a romantikus balettek második felvonásából érkeztek volna, a 21. században feltámadt csábító/bosszúálló lidércek lennének, akik annak rendje s módja szerint fehérbe (alul)öltözötten jelennek meg és táncoltatják kifulladásig a (folyton) eltévelyedő – s esetünkben nem sok érzelmet mutató – férfit. Giselle – a főhős – azonban nem lép színre, elmarad a romantikus szál, az egymásra találás, megbocsátás, vagy bármi hasonlóan szelíd gesztus.

A romantikus balett lélektani-realizmusa helyett a klasszikus balettek dramaturgiája érvényesül, amelyben a tánctechnikai tűzijáték teljesen háttérbe szorítja a viszonyok lélektani vezetését. A mozgásszótár dinamikus lendületek, forgások, ugrások, megállítások, kitartott pózok sorozatára épül, ami látványos, néhol veszélyes – és egyáltalán nem a balett-szótárból vett - emelésekkel tarkított nagyon precíz fizikai munka. Azonban míg a romantikus balettek korában egyértelműen a balerinák voltak a sztárok (férfitáncos híján gyakran nők táncolták a férfiszerepeket is), addig Petipa klasszikus balettjeiben a férfiak is komoly tánctechnikai tudást mutattak fel, miközben persze megmaradt az emelőgép szerepük is. E tekintetben lehet hiányérzetünk a trió férfi tagjával kapcsolatban, aki amellett, hogy tisztességgel végzi a dolgát, a két táncosnőhöz képest esetlenül jár-kel, néha ugrik-gurul, s ilyen értelemben egyértelműen alulmarad a tánctechnikai mérkőzésben.

Brunelle koreográfiája újrahasznosítja a kanadai kortárs tánc utóbbi pár évtizedének jelenségeit. Van benne egy kis Chouinard-utánérzés, akinek 2006-os vendégjátékára a budapesti közönség is emlékezhet2: a (majdnem) meztelen testek, a balett-technikára és spiccelésre épülő mozgásnyelv formailag, felszínesen megidéződik. De egyrészt a fiatal koreográfusnak nem áll rendelkezésére 10-20 kiváló táncos, másrészt nem vacakol holmi intellektuális mondandóval. Míg Chouinardnál a spicc-cipő a különböző protézisek egyikeként a test tökéletességének ambivalens voltát mutatta fel, Brunelle-nél az akrobatikus mutatványok eszköze, mely türelmetlen-követelőző pataként kopogtat.

Vagy ott van Edouard Lock, akinek múzsája Louise Lecavalier szintén járt már Budapesten. Tőle egyrészt a dinamikus ugrások, partnering és vadság lehet ismerős3, másrészt pedig a klasszikusabb, forgatós pas de deux-hagyomány.4 Harmadik referenciaként a középgeneráció fenegyereként aposztrofált, Dave St-Pierre említendő,5 akinek pornográfiával határos darabjait szintén láthattuk a Trafóban. A Brunelle koreográfusi teljesítményét bátorként, vakmerőként, zsigeriként, érzékiként, nyersként, szégyentelenként leíró kritikák erre a St-Pierre-i hatásra mutatnak rá, melyet sokan egyszerűen giccsnek neveznek. Persze Brunelle esetében fel sem merül a közönség inzultálása, annyira a komfortzónán belüli mederben tereli a dolgokat, hogy könnyen unatkozni kezdhet a felfokozott várakozásokkal érkező néző.

Giccs, romantika, pornográfia, virtuozitás, balett, meztelenség, ária és elektronikus zene... csupa trendi dologból készül a Foutrement, de a legtrendibb az, ahogyan a népi (pop)/alacsony (low) és a magas kultúra termékei hierarchikus viszony nélkül egymás mellé kerülnek. Nincs „üzenet” és nincs művészi állásfoglalás sem. Mintázatok vannak, idézetek, csupa formalitás.

Mint említettem: a Foutrement egy B-Movie-típusú táncdarab. A B-Movie alacsony költségvetésű közönségfilm. A B-Movie lehetőség a pályakezdő művészek számára, a formagyakorlat terepe. Brunelle következő, 2011-es darabjának „a nemek komplexitása” a témája,6 mely eszköztárában nagymértékben erre a trióra épül. Mintha ez a trió előtanulmánya lenne a következő darabnak, mely a lelkes kritikákból ítélve egy független/szerzői alkotás. Gyanítom, ha a Trafó ilyen szorosan követi a kanadai táncélet eseményeit, fogjuk még Brunelle-t Budapesten látni, remélhetőleg egy ambíciózusabb és művészi kockázatot is vállaló munkával.

Koreográfus: Virginie Brunelle. Táncosok: Isabelle Arcand, Claudine Hébert, Simon-Xavier Lefebvre. Fény: Alexandre Pilon-Guay. Zene: Bellini, The Nazareth, Goldmund, Händel, Patrick Watson, Amiina

1 A címbeli foutrement francia szó jelentése rohadtul, baromira, kibaszottul.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés