Kovács Bálint: „Egymást hülyének nézni”
2016. március 29. kedd, 07:32

Igazgatóváltás a dunaújvárosi színház élén

...valami elromlott: hogy mi, azt senki nem szeretné nyilvánosan megválaszolni.


Bár úgy tűnt, elégedett a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza működésével, a város vezetése mégis megkereste Őze Áront azzal: pályázzon a színház igazgatói posztjára.

„Felesleges egymást hülyének nézni, márpedig ez a szakmai bizottságosdi bizonyos értelemben erről szól. Ahogyan ez az egész folyik – és mindenki tudja, hogy miről beszélek, még ha nem is mindenki meri kimondani –, az bohóckodás. Sokkal tisztességesebbnek tartanám a kinevezést, hiszen egy színház fenntartója az önkormányzat, a vezetőjéről a közgyűlés dönt, az igazgatót a polgármester nevezi ki. Ez már államtitkári szinten is felmerült” – mondja a Színház.net-nek Őze Áron.

Őzét március 17-én választotta meg Dunaújváros önkormányzata a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza következő igazgatójának; megbízatása július 1-jével indul. A döntés nemcsak azért okozott meglepetést, mert mind a szakma, mind a kritika, mind a közönség elismerte és támogatta a jelenlegi vezetés – Dr. Borsós Beáta igazgató és Dobák Lívia művészeti vezető – ötéves munkáját, de azért is, mert a pályázatot véleményező szakmai bizottság korábban 9:0 arányban Őze ellen szavazott. Ráadásul ebben a bizottságban ketten a városvezetést képviselték: ők az önkormányzat ülésére megmásították véleményüket.

A dunaújvárosi színház „újkori” története Borsós és Dobák vezetővé választásával indult. Öt évvel ezelőttig ugyanis a Bartókban – bár létrejöttek új, koprodukciós előadások is –, az intézmény főbb profilja a befogadás volt. Az elmúlt öt évben saját társulattal rendelkező, kéttagozatos, fix repertoárral bíró színház épült fel, a szakma egyre növekvő figyelme és a közönség tetszése, azaz nézőszám-emelkedés mellett. Szaporodtak a fesztiválmeghívások, Szikszai Rémusz vagy Sebestyén Aba rendezései többször szerepeltek Budapesten is, létrejött koprodukció a Nemzeti Színházzal is, és a színház sikerrel fedett le több fontos területet: a tánctagozat munkája mellett neves gyerekszínházi rendezők dolgoztak itt, és Hegymegi Máté révén megjelent a „fizikai színház” is. A következő évadra a korábban itt dolgozók mellett elfogadta a vezetőség hívását Hegedűs D. Géza, Gigor Attila és Vidovszky György is, és Dobák hívta ifj. Vidnyánszky Attilát is.

„Úgy érzem, a színházcsinálás erős akarata és vágya, a színházi műhellyé válás ténye a legfontosabb eredményünk. Az együtt gondolkodó csapat kialakulása, amelyhez pályakezdő rendezők, tervezők, koreográfusok, fiatal és idősebb színészek csatlakoztak. Elindultunk egy korszerű színház útján. Új nézői réteg jelent meg a színházban; a távol maradó idősebbek helyét fiatalok foglalták el, akik már az általunk elindított progresszív színház beszédmódját fogadják el, szerették meg” – véli Dobák Lívia.

Sokáig úgy tűnt, a kapcsolat a városvezetéssel harmonikus. Dobák egyetlen komolyabb konfliktust nevez meg: „Három évvel ezelőtt érkezett az egyetlen formális kritika, amikor Vári Bertalan új táncszínházi vezetőként lecserélte a táncszínház tagjait, akik közül az idősebbek dunaújvárosiak voltak. Az új, profi táncosokat rögtön megszerették a nézők, így elcsendesedett a váltás okozta felháborodás.” Elmondása szerint a városvezetők szakmailag és gazdaságilag is elégedettek voltak a színházzal, a polgármester jelen volt a bemutatókon, az utolsó évadzárón dicsérte is a munkát. Aztán valami elromlott: hogy mi, azt senki nem szeretné nyilvánosan megválaszolni.

„December közepén értesültünk arról, hogy a polgármester közvetítőn keresztül jelöltet keres; Őze Áront ajánlották neki, ő azonban egyáltalán nem ismerte a Magyar Színház egykori színész-igazgatóját. Borsós Beáta kétszer kért időpontot a polgármestertől. Egyszer a pályázat beadása előtt, egyszer a döntés előtt. Egyszer sem kapott. Alpolgármesterekkel, képviselőkkel viszont egyeztetett, ahogy az országos színházi szakmával is. Mindenki a támogatásáról biztosította. Bíztunk abban, hogy a polgármester meggyőzhető” – emlékszik vissza Dobák.

Őze megerősíti: több mint egy éve kapott egy „bizalmi megkeresést”, amelyet hosszú egyeztetés követett. „Sok kérdésem volt, leginkább arról: mi a baj a Bartókkal? Hiszen az elmúlt évek alatt rengeteget lépett előre, felkerült a színházi térképre, társulatban, infrastruktúrában is megmozdult valami. Nem tisztem, hogy elmondjam a válaszaikat, és nem is vagyok rá feljogosítva” – mondja Őze, akit ezek a bizonyos válaszok mindenesetre meggyőztek. „Ha ilyen mértékű problémája van a városvezetésnek a színházzal, az nem az én dolgom, hanem a jelenlegi vezetésé és az önkormányzaté. Nem én kerestem meg önmagamat: az önkormányzat szavazhatott volna bizalmat nekik is, ez nem arról szól, hogy én hagyom-e őket tovább dolgozni, vagy sem” – feleli arra a kérdésre, hogy ha maga is elismeri Borsós és Dobák érdemeit, miért pályázott mégis az igazgatói posztra. „Ha én nemet mondok erre a nagyon izgalmas lehetőségre, akkor megkerestek volna másvalakit.”

Dobák ugyanakkor úgy fogalmaz, a 9:0-s szakmai bizottsági szavazás után „Nehéz visszafogottan nyilatkozni. A miniszteri küldött akkor külön kiemelte, hogy szavazatával a minisztérium álláspontját képviseli. A két önkormányzati küldött is Beára szavazott. Mi történhetett a közgyűlésig? A közgyűlésen, a polgármesteri beszédből az derült ki, hogy minden nagyon jól működik a Bartókban: erős közösség jött létre, amelynek együtt kell maradnia. Mégis Őze Áron mellett szavaztatott.” Dobák ráadásul nehezményezi, hogy – elmondása szerint – „Őze Áron és a jelenlegi vezetés között a mai napig nincs semmiféle kommunikáció. Őze Áron nem ismeri a színházban folyó munkát, nem nézett előadást, és nem ismeri a társulatot.”

Az új igazgató ugyanakkor leszögezi: pályázata – amely az ehhez szükséges formaságok elintézése után nyilvános lesz – nem a „rombolásra vagy a feszültségkeltésre” épül, hanem a megkezdett, értékes munkát szeretné folytatni, „jó marketinggel még inkább láthatóvá tenni”. „Arról is van élményem, milyen, amikor sóval hintik be az ember munkáját. Ilyesmit semmiképp sem szeretnék” – utal arra, amikor Zalán János jelentős repertoársöpréssel, nagy színészveszteségekkel vette át tőle a Magyar Színházat.

Kiemeli: annak ellenére, hogy kvázi „felkérték” az igazgatásra, és annak ellenére, amit a szakmai „bizottságosdiról” gondol, „látszatpályázatba” semmiképp sem ment volna bele. „Munkatársaimmal a lehető legkomolyabban vettük a feladatot, és nagyon komoly pályázati anyagot állítottunk össze.” Hozzáteszi: „úgy tűnik, Magyarországon a focihoz és a színházhoz mindenki ért, pedig valójában minden a konkrét munka során dől el. Erre most megkaptam a bizalmat, és szeretnék is bizonyítani.”

Július 1-jétől mindenesetre kiderül, beváltja-e ígéretét a kis létszámú, de annál harciasabb, a döntésre reagáló „Bojkottáljuk a Bartók színházat!” Facebook-csoport, és hogy sor kerül-e rombolásra vagy feszültségkeltésre. Egyvalami ugyanakkor már biztosan elveszett: eddig is rendkívül kevés volt, de mostantól még eggyel kevesebb női színházigazgatója van az országnak.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés