Átláthatatlanul


Telitalálatok és nagy hiányok, koncepció, függetlenek, határon túliak, nyilvánosság

A POSZT-válogatásról mindenkinek van véleménye. Mi megkérdeztünk kilenc kritikust.


URBÁN BALÁZS
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy következetesen érvényesített koncepciót és ízlést tükröz a POSZT idei versenyprogramja (illetve a tizenhatból az a tizenkét előadás, amelyet láttam) – de volt válogatóként jól tudom, hogy érdemes óvatosan bírálni „utódaim” munkáját. Nemcsak azért, mert az általuk látott előadások teljes körére nem lehet rálátásom, hanem azért is, mert a minden szempontból eklektikus szelekció éppúgy utalhat a befogadói nyitottságra, mint a kényszerűen megkötött kompromisszumok sokaságára. Némi empátiával a tartalmi-formai eklektika értelmezhető a választékos válogatói ízlés megnyilvánulásaként, a formátum és a minőség terén érezhető nyilvánvaló különbségek (vagyis az, hogy a POSZT műsorán éppúgy szerepelnek majd valóban jelentős alkotások, illetve nem teljesen kiforrott, de egyértelműen tehetséges előadások, mint tisztes szakmai színvonalat képviselő, de fontosnak semmilyen szempontból nem mondható bemutatók, de még kifejezetten gyenge produkciók is) pedig legalábbis részben betudhatóak a szükségszerű kompromisszumoknak. Ez alatt nemcsak a válogatók egymással megkötött egyezségeit értem, hanem azokat a kompromisszumokat is, amelyeket a jelenlegi, rossz kvótákat alkalmazó válogatási szisztéma miatt kell megkötni; könnyen előfordulhat például, hogy Vidnyánszky Attila rendezései közül - hozzám hasonlóan - a válogatók is egyértelműen jobb előadásnak tartják a Psychét, mint a Don Quijotét, ám a stúdiószínházi kvótakeret sokkal gyorsabban betelik, mint a nagyszínházi. De néhány hiányt és „többletet” még a legnagyobb empátiával is szóvá kell tenni. Fájlalom, hogy kimaradt az utóbbi év(adok) leginkább megosztó, a befogadói véleményeket szélsőségesen polarizáló, önértéke mellett hitem szerint már csak ezért is beválogatandó előadása (a Katona József Színház Schilling Árpád rendezte, kétestés Faustja) és hogy nem kapott meghívást több, a tradicionálistól élesebben elütő színházi nyelvet magas szakmai szinten alkalmazó produkció (mint például a Hegymegi Máté rendezte Kohlhaas). Az ellenpólust elsősorban a székesfehérvári Tizenkét dühös ember jelenti, még akkor is, ha a meghívás inkább csak az erős társulattal fokozatosan építkező színháznak szánt gesztus; az elmúlt évadokban ugyanis számos előadást láttam Fehérvárott, de ennél gyengébbre nem emlékszem.

 

HERCZOG NOÉMI
Ahhoz, hogy a kérdésben szereplő válogatást kritizálni tudjam, nekem hiányzik a POSZT-ból egy misszió. Hiszen egyfajta vállalkozás, én pedig most hadd közelítsem meg úgy a kérdést, mint egy vállalkozó. A víziót szolgáló válogatás kidolgozását és ennek értékelését már második ill. harmadik lépésnek látom.
Az első volna a misszió: hogy mit is reprezentál a POSZT? Annyit sejtek, hogy valamit az egész ország színházával kapcsolatban, de egyetértek Boross Martinnal, aki lapunk POSZT-ankétjában írta: „Ma egyetlen gondolat sincs, ami egy egész országot reprezentál, ugyanis az ország egyik felét nem érdekli a másik fele, és vice versa.”  És miért is volna éppen a POSZT kivétel? Nem baj, ha nem az.
Nem, a POSZT nem kivétel, csak egy indikátor: kimutatja az ország erősen savas kémhatását. Semmi jót nem várok itthon a nagy és az egész ország heterogén színházművészetét reprezentálni hivatott, széles fókuszú fesztiváloktól: jelen körülmények között a szűk fókuszok, a kicsik érdekelnek. Ahogy ma nincsenek nagy politikai mozgalmak sem, egyébként nem csak Magyarországon. Valamiért csak “single-issue movementek” vannak, egy-egy fontos ügy szolgálatában, mint az egészségügy vagy az oktatás. És úgy látszik, a nagy politikai mozgalmakhoz hasonlóan, nálunk - talán átmenetileg - a nagy fesztiválok is eltűnőben vannak. Itthon legalábbis csak a single-issue fesztiválok erősek: a kisebbek, szűk és markáns profillal. Például a független színházi fesztivál Szegeden, a Thealter; a Shakespeare-fesztivál Gyulán;a magyar színházat külföldi producereknek bemutató budapesti dunaPart fesztivál. Közöttük keresi helyét ez a mindent bemutatni vágyó pécsi valami.

 

SÁNDOR L. ISTVÁN
Az idei POSZT válogatásból nekem leginkább a válogatás nyilvánossága hiányzik. Az, hogy a válogatók nem álltak ki a nyilvánosság elé, s nem mondták el, hogy hány előadásból milyen szempontok alapján miért épp ezeket az előadásokat választották. Idén elmaradt a nyilvános sajtótájékoztató, mint ahogy eddig egyetlen interjút sem olvastam a válogatókkal, pedig ezek többnyire már a válogatás másnapján olvashatók voltak eddig. Egy válogatás nem önmagában jó vagy rossz, véleményezni, értékelni csakis az alapján lehet, hogy szolgálja-e azokat a célokat, amelyet a válogatók maguk elé tűztek, vagy amit a válogatás során magukévá tettek. Erről most nem tudunk semmit. Mint ahogy arról sem, hogy az új ügyvezetés mennyire érzi magáénak ezt a válogatást. Koncepciójuk eredménye, hogy jelentősen megnövekedett a beválogatott előadások száma? Vagy ez a válogatók makacsságának köszönhető? Nem tudom, hogy az új ügyvezetők átmeneti POSZT-ra készülnek-e, vagy ezt tekintik az új korszak első fesztiváljának. Mint ahogy arról sem kaptam még képet, hogy valójában milyen feladatot is szánnak a POSZT-nak. Viszonyulni hozzá csak ennek ismeretében lehetne.

 

ZAPPE LÁSZLÓ
Röviden: A beválogatott előadások közül hármat nem láttam: Túl zajos magány (Nyíregyháza), A vágy villamosa (Pécs), Piszkavas (Pécsi Harmadik Színház). A többi tizenháromból semmiképpen sem értem a székesfehérvári Tizenkét dühös ember beválogatását. A rendezést a darabot szétverő, zagyva ötletek halmazának láttam. A budaörsi Liliomfiban pedig a gátlástalan ifjonti hevületen kívül semmiféle értéket sem tudtam fölfedezni, és a Nemzeti Don Quijotéjában sem láttam mást, mint zavaros ötletelést. Maradéktalanul egyet tudok érteni a következők POSZT-on való jelenlétével: A Bernhardi-ügy (Örkény), Tartuffe (Tatabánya), Az olaszliszkai (Katona), Vízkereszt (Sepsiszentgyörgy), Macska a forró bádogtetőn (Kecskemét). Nincs minőségi kifogásom A te országod és az Istenítélet ellen sem, csak az zavar, hogy Mohácsi Miller-átiratából volt erősebb verzió is Kaposváron és Pécsett, utóbbi annak idején a POSZT-on is ott volt, a Forte Társulattól pedig a Bűn és bűnhődést vélem erősebb előadásnak. A maradék három produkcióról - Lear király (Radnóti), A gát (Kaposvár), Tóték (Kecskemét) – úgy gondolom, hogy színvonalasak, de nem érik el azt az ingerküszöböt, amit egy POSZT-előadástól elvárnék.
Megjegyzés: Mindig úgy voltam a POSZT-válogatásokkal, hogy megtaláltam bennük azt a 3-4 legfontosabb előadást, amely nélkül nem tudtam volna elképzelni az országos szemlét, mindig találtam bennük 2-4 olyan produkciót, amelynek a jelenlétét képtelen voltam fölfogni, a többivel nagy bajom nem volt, csak éppen el tudtam volna képzelni helyettük ugyanannyi mást. Ennél sokkal jobb eredményt akkor sem tudtam elérni, amikor magam is benne voltam a válogató csapatban. A helyzet lényegében most is ugyanez. Akár elégedett is lehetek.

 

TOMPA ANDREA
Főleg az előttem szóló Sándor L. Istvánhoz csatlakoznék - a nyilvánosság hiánya fájó. Hozzáteszem, lapszerkesztőként kérhettem volna interjút a két válogatótól, azonban nem tettem meg: nem végzem el „helyettük” (és ezalatt az egész tulajdonosi gárdát, ügyvezetőket, válogatókat, a POSZT valamennyi fenntartóját értem) a munkát. Egy közpénzből élő szervezetnek magának kell erről gondolkodnia. Elsősorban mégis a tulajdonosok/ügyvezetők (bár nem ismerem a feladatleosztást) kárhoztathatók vagy faggathatók arról: miért nem nyilvános, hogy a válogatók hány előadást láttak, hányat élőben, hányat felvételen, ebből például mennyi a független színházi és mennyi a határon túli. Ahogy a színházi kurátoroktól is elvárható volna ugyanez. Ha ezt megismerhetnénk, már megkérdezhetnénk, hogy miért ennyi vagy annyi, miért nincs benne az vagy az, vagyis – számomra fájdalmasan kevés független és határon túli darab. Főleg független darabot sorolhatnék – A harag napja Schillingtől, ami hirtelen eszembe jut. De hogy kérhető számon bármi, ha nem ismerjük az arányokat, és persze semmilyen érvet, netán esztétikai szempontot a válogatók részéről, és megbízóik sem tartják fontosnak.
Ne feledjük, a POSZT közpénzt költ, a mi adónkat. Fogalmunk sincs, ebből a közpénzből milyen szempontok szerint állítanak össze programot.  A POSZT transzparenciája – nem gazdasági, hanem eszmei – nem létezik.

 

KÖLLŐ KATA
Tompa Andrea gondolatát folytatnám, ugyanis számomra is fájdalmasan kevés - azaz mindössze egy darab - határon túli előadást találtam a programban, amit, bevallom, kétszer is átnéztem, amikor nyilvánosságra hozták, nehogy átsiklottam volna valami fölött. De sajnos csak azt az egyetlenegy címet találtam másodjára is, a sepsiszentgyörgyi Vízkeresztet. És igen, azt is jó lenne megtudni, hogy hány határon túli előadást láttak a válogatók, és milyen szempontok alapján döntöttek. Kitétel volt-e esetleg, hogy csak egy mellett dönthetnek, mert ha nem volt, akkor nem értem, hogy hol van a marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nyugalom, vagy a Sirály című előadása, vagy akár a temesváriak Koldusoperája. Persze, értem én, hogy a POSZT nem a határontúliak seregszemléje, de az általam felsorolt előadások maximálisan megállnák a helyüket a "nagy egészben". Talán ki is emelkednének. Csak nem kapnak rá lehetőséget az "össznemzeti" palettán.

 

STUBER ANDREA
Tudomásom szerint a kiírás 12 produkcióra szólt, a válogatók egyezkedése eredményezte a 16-ra nőtt előadásszámot, és az új ügyvezetés számára az idei fesztivál pusztán lebonyolítandó feladat, átmeneti POSZT, ahogyan a 2017-es is az lesz még, teszt-POSZT.
Transzparencia és szakmaiság (plusz még: függetlenség) – ezt tartanám minden létező (volt, van, lesz) POSZT-válogatás talpkövének. Tehát nyilvánosnak kell(ene) lennie a válogatók teljes egyéves programjának: ki mit hol mikor látott. És amit beválogatott, ahhoz milyen szakmai indoklást fűz.
11-et láttam a 16-ból. Én is úgy gondolom, ahogy máskor és mások is: vannak a versenyprogramban bemutatók, amelyeknek okvetlenül ott a helyük. Másikakra vonogatom a vállam. Akad, amelyiknek a beválogatását egyáltalán nem értem, és olyan is, amelyiknél el tudom képzelni a meghívás okát. Személyes hiányaim: Kohlhaas, marosvásárhelyi Nyugalom, Sóvirág, szombathelyi előadás (akár a Ványa bá, akár a Hamlet). És nagyon csábító pécsi röpgyűlésnek tartanám, ha ott lenne a Sirállyal a Katona, Marosvásárhely, az Ódry Színpad és az Átrium.

 

TÖRÖK ÁKOS
A legnagyobb hiány számomra is az, hogy sem az általános válogatási szempontokat (ha voltak ilyenek), sem a egyes előadások beválogatásának szakmai indokait nem ismerjük, ahogy azt sem, hogy milyen előadásokat néztek meg a válogatók. Így most összességében úgy tűnik, mintha inkább színházakat és alkotókat választottak volna, és nem előadásokat. Egy ilyen elv akár rendben is lehet, legalábbis vitaalapként, viszont akárhogyan is, a legsikeresebb évadát jegyző szombathelyi Weöres Sándor Színház hiánya színházként és előadások (Hamlet, Ványa bá) kapcsán egyaránt nehezen érthető. Talán valóban az átmenet éve(i) miatt olyan, mintha kicsit fű alatt történt volna az idei válogatás, miközben talán éppen ezért kellett volna a szokásosnál is több energiát fektetni az átláthatóságra. Abban reménykedem, hogy a tanácsadó testület felállásával az eszmei és szakmai szempontok kialakításának menetére nagyobb rálátásunk lesz.
Ami a két végletet illeti az általam látott előadások alapján, Az Olaszliszkainak, a tatabányai Tartuffe-nek és a budaörsi Liliomfinek szerintem határozottan ott a helye, viszont a Don Quijotét legfeljebb egy érvényes és izgalmas színházi nyelv sikerületlen reprezentációjaként tudom értelmezni. És ha már izgalmas színházi nyelvekről beszélünk, akkor a Kohlhaas és a Maladype Ernelláék Farkaséknál című előadása az, ami leginkább hiányzik számomra az idei POSZT versenyprogramjából.

 

CSÁKI JUDIT
Ahelyett, hogy felsorolnám, szerintem melyik előadásnak nincs helye a POSZT-on, és melyek maradtak ki, én is "hátrébb" lépnék: az első kérdéshez. Mi a POSZT (és mi lesz a "nagy átalakulás" után)? Ha ugyanis elsősorban üzleti vállalkozás, akkor nincs közöm hozzá. Ha másodsorban az ország színházi seregszemléje, akkor sincs. Ha az adott évad legjobb előadásainak  megmutatkozása - na, akkor van, illetve lenne. Ha azonban ez lenne a szempont, akkor ez szükségképpen exkluzív, vagyis kizár minden egyebet: nagyszínházat, stúdiót, országhatárt, műfajt.
Engem is zavar a nyilvánosság hiánya. Miután nem szakemberek válogatnak, hanem olyanok, akik (hosszú idő után vagy egyáltalán) először járnak ilyen gyakorisággal színházba, fogalmuk sincsen, nem is lehet arról, hogy mi a színházi helyzet, itthon és a környezetünkben. A "saját ízlés", mint egy fesztivál versenyprogramjának vezérelve csak akkor mérvadó, ha 1. a "saját ízlésről" a szakmának lehet némi fogalma, hiszen nyilvános és szakmai (mint a kritikusok esetében) 2. a "saját ízlést" egy vitán felüli személyiség és/vagy művészi teljesítmény képviseli, lehetőség szerint ugyancsak a szakmából, vagy annak közeléből.
Ezen a POSZT-on vannak jó előadások, és vannak vacak előadások. Mind a jelenlétben, mind a távollétben jócskán vannak nem-esztétikai szempontok - hogy finom legyek.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés