A munka nem nyúl

Máté Gábor varsói próbanaplója I. (2015. március)

10-től megint olvastunk, ezúttal Bogusławski nélkül. Egészen konkrétan csónakkiállításra ment Łódzba. Annyi menti, hogy ezt már jelezte (no nem nekem), mikor castingra jött.


 

Spiró György színművét Máté Gábor rendezésében ez év januárjában mutatta be a Tadeusz Słobodzianek művészeti vezetése alatt működő Teatr Dramatyczny. E számunkban a rendező próbanaplójának első részét közöljük. A második, befejező részt a következő, áprilisi számban olvashatják.

Szereplőválogatás 2014. november 12.

Még nincs éjjel 11. Castingoltam délután 3-tól fél 8-ig. Megfájdult a fejem. Nem voltak érdektelenek a színészek, igazit a szerepekhez nemigen láttam eddig. Bogusławski biztosan nincs. Volt egy-két jó élményem. A lányok közül egy Bíró Kriszta. És volt egy ellenséges nő, aki megfordította a szereposztást, ő kérdezett, hogy mit akarok ezzel a darabbal. Itt jegyzem meg, hogy jobb- és balkezemnek, Pászt Patríciának sem tetszik a darab. Értem, persze hogy értem, miért.
Mindegy, fáj a fej. Jó, ha élek reggel.
Háromnegyed 12-kor aludtam el. Többször felébredtem a még mindig fájó fejemre. Hajnali 5-kor végleg. Próbálom felidézni a színészek arcát. Kétségbe vagyok esve.

Folytatódott a
casting,
megrázó pillanatokkal. Egy igen jelentős színésznő, aki Márait tartja kedvencének, pár éve elvesztett szakmabeli férjjel. Idős színész, aki baleset miatt börtönben ült. Egy volt alkoholista, aki nyolc éve nem iszik, harmincvalahány évesnek látszik, de valójában 53. Azt hittem, tévedésből van felírva a papíromra, mert kérdezte, szerintem ő hány éves, nem mertem azt mondani, hogy 53. Előadást tartott, mi a fiatalodásának a titka.
Megszültük a szereposztást – ebédeltünk az igazgatóval, aztán újabb casting, újabb leülés –, de nagyjából kialakult valami. A lehetőségekhez képest – jelenlegi meggyőződésem szerint – a lehető legjobb. Meglátjuk. Ma olvasópróba.
Belenéztünk – Patríciával és Cziegler Balázzsal* – a Diploma előtt című kínos előadásba. Ebben látható néhány kiválasztott színész.
Érdekes volt, ahogy Słobodzianek megpróbál néhány színészről le-, és néhány színészre rábeszélni.

Másnap 10 óra körül lementünk a díszletraktárba falakat nézni, mert állítólag annyira rossz az akusztika, hogy ha üres a színpad, nem lehet majd hallani a színészeket.
11 óra 30-kor olvasópróba.
Azért kezdtünk ilyen későn, mert Słobodzianek jelen akart lenni, és előtte valami munkaügyi tárgyalása volt a bíróságon. Nem nyerte meg. Bemutatott a társulatnak, ejtettem néhány szót. Aztán elkezdtek olvasni. Igen jól szórakoztak, a darab így még Patríciának is jobban tetszett. Az igazgató jelzett néhány problémát, amit szerinte nem kellene túlhangsúlyozni. Kértem, hogy jelölje be nekem ezeket a részeket. Megmutattuk a díszletmakettet; úgy láttam, kedvükre van a színészeknek.
Ettünk a helyi büfében.
Muszáj volt aludnom egy kicsit, mert nagyon kimerített az olvasópróba. Nyilván feszült voltam. 5-re mentünk az igazgatói irodába (miután Balázs nagyon rosszul szerződött a „nagy emberrel"). Újra kértem, hogy magyarázza el, milyen kifogásai vannak „lengyel" szemszögből a darabbal kapcsolatban. A lengyel ̶ litván problémáról beszélt, hogy ez nem is probléma, illetve annyira a szőnyeg alá van söpörve, hogy nem érdemes feszegetni, a lengyelek ezzel megbékéltek, elfogadták a határokat úgy, ahogy vannak.
Este a szereplőknek nem sokkal több mint a fele volt jelen. Hosszan meséltem nekik Spiróról, a darab keletkezéséről. Aztán a magyar színházi helyzetről és Major Tamásról. Majd őket kérdezgettem arról, hogyan játszanak Molière-t, és mi jellemzi a régi lengyel színjátszást. Feltűnő volt, hogy a súgónő is teljes értékű „emberként" vett részt a beszélgetésben. Hozzászólt. Tableten kikereste Majort, megmutatta a többieknek.
Próba végén a Bogusławskit játszó színész jelezte, hogy a másnapi próbára nem jön. Ez abban a pillanatban nem rázott meg, de az egész estém hangulatát hazavágta. Eredetileg úgy gondoltam, második nap már rendelkezni fogok, de nyilvánvaló lett, hogy Bogusławski nélkül ennek semmi értelme nem lesz. Ma reggelre úgy gondolom, hogy felhasználom majd a próbát arra, hogy jobban megismerkedjek a lengyel szöveggel. (Egyébként a színészek reagálásaiból úgy veszem ki, jó a fordítás, csupán a Tartuffe szövegei tűnnek kétszer olyan hosszúnak, mint a magyar fordítás.)

Asztali próba

10-től megint olvastunk, ezúttal Bogusławski nélkül. Egészen konkrétan csónakkiállításra ment Łódzba. Annyi menti, hogy ezt már jelezte (no nem nekem), mikor castingra jött. És persze azt se tudhatta, melyik szerepre. Lehetett volna az Ügyelő is.
Jolanta, aki majd a Súgónő lesz, olvasta a szerepét. Jó hangulat volt, néha megállítottam az olvasást, kérdezgettem őket. Ilyenkor mindig felbolydult méhkasra emlékeztetnek. Szívesen beszélnek – finoman szólva. Miután végigolvasták, néhányan külön beszélgetésre jelentkeztek, hogy megosszák elképzeléseiket a szerepükről. Az volt az érzésem, hogy ez itt szokás. Elsőnek a Każyński direktor jött. Nagyon jó, pontos meglátásaival. Mondta, látta Kantort egy előadásban, ahol minden pillanatban rendezőként szerepelt. Ehhez szeretne hasonlítani. Persze a maga módján, bizonyítandó Bogusławski előtt alkalmasságát. Aztán jött az ambiciózus Pięknowska. Jó energiájú színésznő, nem naiva alkat. Majd ezt fogjuk használni – állapodtunk meg. Jött Damse is. Szerencsére rövid volt, akár a szerepe. Végül Rybak. Na, ezt nehéz volt kibírni. Patrícia röhögőgörcsöt is kapott, ennyi zavarosság fordítása közben. A fiú kicsit emlékeztet minket Mészáros Bélára. Nem gondolkodásban persze, hanem a tekintete. Tulajdonképpen ezért is osztottam rá a szerepet, hogy Béla néha eszembe jusson.

Színházlátogatás I.

Megtekintettük az Orrszarvút Ionescótól. Néhány „színészem" benne volt. Ki lehetett bírni. Az első felvonás főleg mozgásra épült, egy mai hivatalban számítógépek között játszódott. Ez igen élvezetesen volt megcsinálva. Kicsit hasonlított A konyha tálalás-jelenetére.
Hozzátartozik a nap krónikájához, hogy többször úgy éreztem, hazamegyek (nem olvasópróba alatt); megnéztem a vonat- és repülőmenetrendet, aztán végül Varsóban maradtam.

Színházlátogatás II.

A kopasz énekesnőt néztük az itteni Nemzeti stúdiójában. A szokásos problémák. De legalább rövid volt. Egy színésznő a második házaspárból tetszett. A szobalány katasztrófa volt, a férfi színészek nem voltak együtt, mindegyik kicsit máshogy képzelte, hogyan kell abszurdot játszani. A díszlet sem volt túlzottan alkalmas, három lelátóról néztük, több fal volt, asztal és négy szék középen. Amikor csöngetnek, a színésznő mindig máshol megy ki, és máshol jön be. Ez volt az abszurd.
Aztán a megérkezett Füzér Annit kellett ápolni, mert sírva közölte, kiugrik az ablakon. Nem tetszik neki a szoba. Na, még csak ez hiányzott.

Színházlátogatás III.

A szomszédos Teatr Studióba mentünk négyen: Słobodzianek, Anni, Patrícia és jómagam, Koljada rendezésében az Álarcosbálra, a Koljada-fesztiválra. Igen, az orosz drámaíró rendezte Krakkóban, a Słowacki Színházban. Egy fáradt Bozsik Yvette grandiozitásával indult az előadás, fehér ruhás táncosoknak kinéző színészek jöttek elő – alig fértek el, nyilván a krakkói színház szélesebb –, és kamu mozdulatokkal, hangos, divatos zenére mozdulatművészetet adtak elő, majd újabb és újabb zeneszám következett, teljes hosszában, jártak körbe-körbe, fotókat tettek le maguk elé, amiket egy nagy ajtón, ami középen helyezkedett el, hordtak ki-be. Közel negyedórán keresztül egy szó nem hangzott el. Aztán többnyire eltartott, néha kifejezetten komikus részek következtek. Hideg színészettel. Néha jó színpadi megoldásokkal-látvánnyal. De ha valami jobbnak tűnt, ezt a rendező is érezhette, mert mérhetetlenül elnyújtotta. Majdnem háromnegyed 9 volt, mire véget ért az első rész. A szünetben Słobodzianektől megtudtam, hogy a koreográfus uyanaz volt, mint az Orrszarvúban, aminek a „tálalás"-szerű jelenetét dicsértem. Továbbá megtudtam, hogy a „nagy ember" az első félórát végigaludta (miképpen a mellettem szuszogó Füzér Anni is). Később a második részben derültséget keltett egy horkolásából felriadó néző. Ezzel együtt hatalmas ováció tetőzte a mű befejezését, fel is álltak, én ekkor már a ruhatárban landoltam. Talán a legemlékezetesebb momentum a hősnő halála volt, és ahogy beburkolták tüllszerű alkalmatosságba, majd leeresztették két asztal közé, és a főszereplő kihúzta. Egyébiránt főleg meztelen férfi-felsőtestek látszódtak, az a pár nő, aki szerepelt, egyszer sem mutatta meg magát az amúgy is többnyire sötét színpadon. A temetésről Ági jutott eszembe, hogy ma temetik.

Rendelkezőpróba I.

Na, tegnap már próbáltam. Kis kettősöket írt ki a produkciós vezető. Itt így van, felírja, ki ér rá, kivel lehet próbálni, és nekem kéne eldöntenem, hogy a lehetőségekhez mérten mivel akarok foglalkozni. Ezt rábíztam, nehogy elnézzek valamit. Tehát Bogusławskival és a két színpadi munkással a darab elejét vettem. Kitaláltam valamit a kezdésre, de még nem vagyok biztos benne. Aztán Witekkel – így hívható Bogusławski – a szövegtanulásos részt vettük, ezt élvezettel csinálta, miután erre a fél percre egy óra időnk volt, bele-belementünk egyéb pillanatokba a darabból. Végül megérkezett a Mészáros Béla-szerű fiú (a jövőben Béla, különben Kamil), akivel nem próbáltunk rosszul. Ez volt a délelőtt.

Tanultam egy óra Faustot reggel. Aztán már szorongtam a próba miatt. A lengyelül kiírt jelenetekből nem volt világos, hogy mi következik. Így csak pár perccel előtte tudtam meg, mi jön. Igen sokan jelen voltak – no, azért nem mindenki –, így elvben működhetett volna a
rendelkezőpróba,
de kiderült, hogy elég fegyelmezetlenek ilyen mennyiségben. Közel egy óra hadakozás után kiküldtem a néma szereplőket, hogy próbálni tudjak azokkal, akiknek szövegük is van. Így egész jól elvoltam, tudtam dolgozni. Közel 2 órát nyüstöltem a második felvonás vége jelenetet – azért ezt, mert a Każyńskit játszó színész nem ért rá, tehát olyan jelenetet kellett rendelkezni, ahol ő nincs jelen –, és szünet után hegyi beszéddel kezdtem. Elmondván, mi a feladat, végigelemeztem, hogy mit jelentenek számukra azok a mondatok, amik elhangzanak ebben a jelenetben. Majd újra nekiveselkedtem. Rémes eredmény jött ki: annak, amit elmondtam, a negyede se látszott, arra való törekvést se láttam, hogy biztosítsanak, felfogták, mit kértem. 10 perccel 2 előtt lefújtam a próbát.
Kiderült, hogy este ugyan tudok próbálni, de ugyanazokkal, akikkel kedden délelőtt.
Az esti próba nem volt rossz. Béla javulgatott, érti a feladatot, nem rám, hanem magára mérges – nyugtatott meg érdeklődésemre. Aztán jött az Aga becenévre hallgató igen jó színésznő. Vele élmény a próba, Witek (Bogusławski) is szeret vele próbálni, majd Bartek (Damse), aki igyekvő fiatalember, sok tanulatlansággal még így a pályája elején. Ambicionálja a szerep. (Délelőtt ő volt az, aki valamit próbált csinálni a tömegjelenet alatt.) Ma körülbelül egyig Bogusławskit kell nélkülöznöm, bírósági tárgyalása van, a színháziak úgy tudják, tanú, de Patríciát megkérte, mondja meg a rendező úrnak (pan rezsisszor), hogy valaki beperelte. Szóval lehet, hogy a börtönbe megy – ezek szerint.

Zenei próba és rendelkezőpróba III ̶ IV.

Na, tegnap gazdagon próbáltunk. Fél 11-re jött egy zenei hölgy, két bottal – nem mertem megkérdezni, hogy állandó probléma-e, vagy csak egy kis baleset, túl fiatal volt ahhoz, hogy csak úgy megkérdezzem –, elmondtam neki az elképzeléseimet, láthatólag inspirálta, hogy be kell valamit tanítania, az Oidipuszban is ő dolgozott a színházzal, a kórussal. Nem mondtam neki, hogy az nem tetszett, de nyilvánvalóan abban az előadásban a kórus kitalálása rendezői probléma. Rögtön el is kezdte a zenei felmérést. Levonultunk egy újabb sztálinista oszlopcsarnokba, ahol van zongora – tehettük, hiszen Bogusławski még javában a bíróságon volt. A karnagy bemelegítéssel kezdett, a színészek körben álltak, kis légzés- és egyéb tornagyakorlatok. Majd közös beéneklés kezdődött, szintén kevés mozgással. A színészek komolyan vették a feladatot, a kis hölgy pedig imponálóan energikus volt. Aztán jött az egyéni felmérés, itt már érződött, hogy a lengyel színiiskolákban nincs akkora igény a zenei képzésre, mint nálunk. Az egyéni skálázások szemérmes kis hangocskák kiadásából álltak. Nem is hallgattam sokáig, ráadásul már dél volt, és aki végzett, feljött velem a próbaterembe, hogy nekikezdjünk az első felvonás azon pirinyó részének, mikor Bogusławski nem szólal meg. Ez nagy sorközökkel mintegy másfél oldal. Ezalatt nem veszik észre. Úgyis azt kell játszaniuk, hogy nem veszik észre, hát nem olyan nagy baj, ha tényleg nincs ott – vigasztaltam magam. Ezt a kis részt közel egy órán keresztül próbáltam. Szerencsére a Każyńskit játszó színészem nagy kedvvel és energiával vetette bele magát a szerepbe, volt mit próbálni, az ügyelő is nagy bohócnak látszik, mozog az agya és szerencsére a teste is. Rogowski, aki később Orgon lesz, szintén jófajta színész, Blumenfeld. Jó anyag, az ember legszívesebben beleharapna, ráadásul nagyon szereti, ha bíznak benne, ezt rögtön kimutatja. A próbákra mindenféle kütyükkel jár, fülhallgató van a fülében, az okostelefon szinte a kezéhez nőtt. Rendkívül tájékozott, mindennek utánanéz. Megnézte a YouTube-on a teljes Zsámbéki-féle előadást. Elemezte. Satöbbi. Neki mindig érdemes instrukciót adni, azonnal beilleszti valamilyen rendszerbe, és nagy kedvvel nekiáll. Egy óra körül megérkezett Witek, úgyhogy a hiányzó Skibińskát leszámítva mindenki ott tülekedett a próbateremben. Egészen Bogusławski elmeneteléig próbáltuk az első felvonást. Aztán még Sławomir odaült az asztalomhoz, és Każyński mélységeiről igyekezett meggyőzni – erre szükség is volt, mert egyre inkább Louis de Funès-re emlékeztetett az eszköztára.
Ettem. Fürészporszerű halat friss spenóttal.
Este a Gubernátor második jelenetét tudtam venni, és hiányzókkal a Tartuffe-„előadást" egészen a botrány kitöréséig – természetesen nem teljes szereplőszámmal. A Gubernátor mellett még nem volt adjutáns, a Tartuffe-ben hiányzott Cléante, Dorine és Elmira. De hasznos volt, mert keresgéltük a játszási módokat. Igen hamar egy magyar haknitársulat eszközeire emlékeztető szörnyűség állt elő, pedig abból indultunk ki, hogy Bogusławski jelenléte a legjobbat hozza majd ki a vilnai színészekből. Hát ettől még távol vagyunk. Nem beszélve a Lojális úr rettenetes röcögtetéséről, amit sehogy sem tudtam – egyelőre – lefaragni.

Rendelkezőpróba V ̶ VI.

Azt a megoldást találtam ki, hogy ha hasznosan akarok próbálni, először a szöveges szereplőkkel bajlódom, a „tömeget" csak később
hívom be. Ennek nagyon örülnek, furcsállom ugyan, hogy behívták őket 10-re, és nem idegesek attól, hogy csak 11-re jönnek „színpadra" (mert színpad nincs, állítólag december valahanyadikán egyszer [!] lesz lehetőségem ott próbálni), nem zavarja őket, hogy nem hasznosan töltik a próbaidőt. Az is lehet persze, hogy csak az udvariasság... merthogy udvariasak, az tény.
Szóval ismételtem az első felvonást a második jelenettől egészen az első felvonás végéig úgy, hogy kihagytam a páros jeleneteket, mert azt már ahhoz képest, hogy a darab több mint felét még nem rendelkeztem le, túl sokat próbáltam. Az én Bogusławskim – meg kell állapítsam – rendkívül jó karban van. Szellemileg és fizikailag is. Láthatóan tanulja a szöveget, jól rögzít, mint egy szöcske pattan, szinte soha nem ül le... ha hosszabb instrukcióba kezdek, mindig állva hallgatja végig. Néha felajánlom, hogy üljön le, akkor sem teszi. Kéréseimet beépíti a játékba, satöbbi, satöbbi. Ha jól sejtem, személyes mondandója is lesz a szereppel. És talán a többieknek is. Szerencsés darab abból a szempontból, hogy a színházról szól, ha ugyanezzel a mondandóval, mondjuk, egy közhivatalban játszódna a mű, már bajban lennék. Lehet, hogy így is bajban vagyok, de még nem látszik. Legfeljebb tartok tőle.
A hatórás próba előtt érdeklődtem Annitól és tolmácsától – aki nem mellesleg Patrícia férje –, hogy milyen az idő odakint. Ennyi elég is volt Varsóból tegnapra.
Este úgy próbáltam a második felvonás elejét, hogy nem volt Direktor. Ez nem könnyű, hiszen lényegében Bogusławski és a Direktor vitatkozik ebben a jelenetben. Mégse éreztem elpocsékolt időnek. Tudtam tisztázni a többi szereplővel – már aki jelen volt –, hogy mi micsoda, kinek mi mit jelent, és mi lesz a dolga. Ki hova álljon, üljön. Ilyenek. Aztán még megnéztem a Pięknowska emlékkönyvébe való beleírást és a Niedzielski ruhapróbája című kis jelenetet. Ezt egyébként áttettem az első felvonásból ide a másodikba. Majd kihirdettem a mai próbát. A színészeket elengedtem. Jött a produkciós vezető, aki néha feltűnik a próba elején és végén, és közölte, elintézte, hogy a Direktort játszó színész mégis legyen szombaton 10-től. Így tudom a második felvonást próbálni. A többi színész persze már elment; ha minden működik, SMS-ben kapnak értesítést. Elképesztő rendetlenség uralkodik ebben a színházban, az ügyrend félóránként omlik össze. A jelmezek varrásával is probléma támadt. Mateusz, a produkciós vezető panaszolta, hogy a jelmeztervezőm túl igényes. Jeleztem neki, hogy ez a jó benne. Erre nem reagált.
Füzér Anni felvarrta a leszakadt középső kabátgombomat.

Rendelkezőpróba VII ̶ VIII.

Főleg amikor Każyński próbál – van élet. A nagy elemzést vettük. Nagyon színesen próbáltak többen is. Talán csak a Súgónőt játszó Jolanta veszi nehezen a lapot. Most a kisebb szerepeket próbálókban is megmozdult valami. Azt fotózni kéne, mikor egy jeleneten végigmentünk már, és utána azt mondom: még egyszer. Döbbent arcok. Teljes elkedvetlenedés. Aztán összeszedik magukat, persze. Szünet után továbbmentem a második felvonással, reményeim szerint igen jó megoldások születtek a Tartuffe elpróbálására.
Persze Każyński vezényletével, aki elemében volt. 2-kor megköszöntem a próbát.
Annál döbbenetesebb volt, hogy este rémesen indult minden. Én kifejezetten feldobva érkeztem, elsősorban a nagyszerű délelőtt emlékével, a színészek azonban alig voltak összekanalazhatóak. Egyedül Bogusławski mutatott próbaképes állapotot. A többiek jó, ha megjelentek. Maciej Szary már délelőtt elkéredzkedett, a többiek pedig sajátosan értelmezték azt a kívánságomat, hogy először csak a szöveges szereplők jöjjenek, később azok, akiknek nincs. Lényegében nem tudtam dolgozni. Egy ízben szigorúan fel is csattantam, mert a legidősebb színésznő – egyébként minden próbán – folyamatosan beszélget valakivel. Maga köré gyűjt –többnyire – nőket, és beszél. Ettől aztán igazi bábeli nyelvzavar támad, én magyarul, Patrícia azonnal lengyelül – nem kis koncentráció, és közben valaki folyton dumál. Ehhez jön még a természetes kis megbeszélések sokasága. Van, hogy közel jönnek a rendezői asztalhoz, és úgy kérdeznek. Szóval az asztalra csaptam. Jegessé vált a hangulat, de legalább csönd volt. Patrícia szünetet kért, hogy nem bírja tovább, én mondtam, hogy még 15 percet bírjon ki. 8 után pár perccel lefújtam az egészet. Witeknek megköszöntem az egész hetet.

Színházlátogatás V.

A vasárnap próbamentes nap. Egész estig fájt a fejem. Nem voltam jól, még a vérnyomásomat is megmértem. Viszont sütött a nap. Kimentem egy negyedórát napozni. Mióta itt vagyok, először volt kék az ég.
Este Krystian Lupa hat és fél órás előadását, a City of Dreamet néztük Patríciával két órán keresztül. A végtelenül nagyképű lengyel színészet egy mély változatát láthattuk a tudatos zseni ráérősségével. Vetítés persze. Ücsörgés és beszéd. Mikroportok használata. Tehát „filmes" módon voltak kurva őszinték. Mindez abban a színházban zajlott, ahol M. Kornél is rendezett tavaly. Itt csak nagyon jelentős rendezők rendeznek. Warlikowski és Klata.

Emlékpróba I.

Most pl. nem tudok aludni. Főleg szorongok. Az az érzésem, hogy képtelenség megcsinálni a darabot. A harmadik felvonás első jelenetét „vettem". Döbbenten láttam, hogy a színészeknek több mint fele hiányzott. Próbáltam elemezni, mi történik, mikor a Gubernátor találkozik a színészekkel. És valóban, akik beszéltek, ott voltak, de azok a színészek, akik pl. pezsgőt bontanának (díszítő, kellékes szerepek), azoknak se híre, se hamva. 11-kor el kellett engednem azokat, akik az Oidipuszt újították fel, maradt három színészem a harmadik felvonás páholy-jelenetére. Ezt megnéztük négyszer. Innentől Bogusławski szöveget gyakorolt a súgónővel.

Emlékpróba II ̶III.

Ma megkaptam a színpadot! Most először. Igaz, hogy az Oidipusz díszletében, ami azt jelenti, hogy lényegében az előszínpadon lehetünk. Sebaj, Balázs miatt ki kell próbálni, hogy' működik a papír díszlet. Tehát a tényleges előadását veszem a Tartuffe-nek. Nem merek belegondolni se, hogy milyen katasztrófák mutatkoznak ma. Hogy hány színész nem lesz. Stb.

Fél 10-kor lenéztem a harmadik emeleti páholyból, és láttam a PAPÍRT. A díszletet. Igaz, hogy az Oidipusz (Edip Król) díszlete elé volt kötve, de ez már igazán semmiség. Impozáns volt, ugyan a nyomtatás rajta még csak kb. ötödéig készen, de szépen gyűrött. 10-kor a színészeket is rászabadítottuk, az élmény közel azonos volt azzal, amikor a Vörösben belegázolhattak a műanyag szemcsékbe – Szabadkán. A Tartuffe-előadást próbáltuk. Igen jól működött, zizegett, surrogott, ahogy kell. Több mint egy órát bíbelődtünk ezzel. Aztán negyed 12-kor behívtam a kijelölt műszakiakat, a két kellékest és a két díszítőt, akik majd az előadásban is széttépik a papírt. Mondtam, öltönyös embereket játszanak, akik széttépik a színházat. Annyira gyűlölik. Az nem lesz nehéz, jegyezték meg boldogan. (A szakmák alázata...) De hozzátették, kevesen lesznek. Legalább hat ember kell. Kipróbáljuk, aztán meglátjuk – mondtam. Nem kellett 20 másodperc, és cafatokra tépték a díszletet, el is takarodtak a színpadról. Ez rendben lesz – gondoltam. Ezután végigmentem a második felvonáson. Egyre nehezebben, de sokszor nem állíthattam meg – annyiszor, ahányszor kellett volna –, mert végig akartam érni. Különösen a felvonás végét látom nehezen megoldhatónak. Mindenki bent van, ugyanakkor a tevékenyebb szereplők félrevonják a Mestert. Ezalatt a többiek (írói találmány) pezsgőznek, a szerzői utasítás szerint 5 (!) üveggel fogyasztanak el. Khm.
7-től próbáltam a darab első jelenetét. Ez sokat ment előre. Witek is lazán próbált, a két színpadi munkás szerepét játszó is továbblépett. Zbigniew nagyobb fantáziával, mint Alexander – megmondták, hogyan szólítsam őket, de ma reggelre elfelejtettem.

Emlékpróba IV ̶V.

Na, tegnap alaposan próbáltam. Először Bogusławski találkozását a színészekkel. A Każyńskit játszó színész nagyon dolgos volt, Bogusławski odaadó, és a Kamińskát adó nő a szokásos ösztönével és kreativitásával vett részt. Főleg az első két órában értettek meg minél többet a darab lehetőségeiből. Aztán déltől a papírral próbáltam. A próbateremben leteríttettem a tegnapelőtti széttépett papírt, és annak a lehetőségeit nézegettük, hogyan kell ezen a papíron a Tartuffe-öt játszani. Sok mulatságos megoldás született, többen jól vettek részt. Skibiński nehezebb esetnek tűnt a többinél.
Este az első felvonás negyedik jelenetétől mentem a felvonás végéig. Egyre jobban állnak össze a kis páros jelenetek. Warhulska, az eddig is dicsért színésznő megint újat hozott, nagyon termékenyen próbál. Az öreg is szeret vele lenni. Rybak is üzembiztosabb lett. Skibińskivel küzdök. Bartek, aki Damsét próbálja, tegnap fejlődött, talán sikerült kimozdítanom a klisékből. Nagyon izgalmas, hogy még egy ilyen távoli nyelvből is érezhető, ha valaki nem hiteles, vagy túl általános. Mondjuk, dupla munka, állandóan nézni a magyar szöveget, közben felnézni, mit és hogyan csinál a színész. Nem beszélve a szemüvegproblémákról. Hiányzik, hogy nem érinthetem meg a színészeimet, ez odahaza stabil kelléke a munkámnak. A színésznőket szeretem csókolgatni (ugyan egyre kevesebbet), de itt ennek a közelébe sem kerülök, az is nehéz, ha instrukció adása vagy előjátszás közben meg kellene érintenem valamelyiket. Férfit is akár. Nagyon messze vannak, és hidegek. Még az elismerő pillantásaikban is több az udvariasság. Az esti próba második felében a második felvonás második jelenetét vettem, az íróilag sikerületlent. Kemény munka megértetni ezekkel az individuumokkal, hogy ensemble-játék van, mindenki ott van, mindenkinek külön története van, ugyanakkor a háttérben pezsgőznek. 9 után mint egy szétvert bokszoló támolyogtam be a szobámba.
Háromnegyed 1-kor a szobám előtt elkezdtek porszívózni. Körülbelül 3 után aludtam el. Csukva volt a szemem, de fent voltam.

Emlékpróba VI ̶VII.

Mindkét próbámat a színpadon tartottam tegnap. Nem olyan szép az üres színpad, mint Balázs makettjén, ez kicsit zavar. Világítással, a lámpapark leeresztésével nyilván ezen lehet segíteni. A hátsó ajtó egy puha kis valami. Oldalajtók nincsenek. Eléggé megnehezíti a járásokat.
Az első felvonás egész jónak mutatkozik. Időben fogalmam sincs, mennyi lehet, mert azért sokszor leálltunk. Itt Bogusławski is elég jól működik, Każyński abszolút képes kézben tartani a helyzetet. A másodiknál, a Tartuffe-elemzésnél – pedig ebből jócskán húztam – szétesünk. És a felvonás vége, ami íróilag nem a legsikerültebb, egyelőre kínos. Witek is itt esett szét. Patrícia ilyenkor mellettem szörnyen ideges és unatkozik. Ezek, mondjuk, biztos jelei a színpadi unalomnak. Miután a Gubernátort játszó színész már 10-kor ott ült a nézőtéren, igyekeztem eljutni a harmadik felvonásig. Az első jelenetbe bele is kezdtem. De aztán 2 óra lett.
Ebédre kacsát ettem – ez volt a büfében. Nem volt jó, de legalább kacsa.
Az esti próbán mentem tovább. De előtte a második felvonás végéhez kipróbáltam egy nagyon lassú forgót. Itt a forgószínpadot évek óta nem használták, ezért a kezdetkor még nagyon csikorgott. De pár perc múlva nem volt kellemetlen. Így legalább az amúgy is rendetlen tömeget (nincs tíz ember) kicsit arrébb tudtam vinni, mert arra indokot nem találtam, hogy pezsgőzés közben miért is mennének el a színpad elejéről. Ezt a forgószínpad lehet, hogy megoldja. Mikor néztem, hogy egyáltalán működik-e a gépezet, Sławomir odaguggolt a színpad elején hozzám – én a nézőtéren álltam –, hogy ez a forgószínpad jó lehetne a második felvonás végéhez. Örültem, hogy ő is ezt a pillanatot vélte alkalmasnak.
Itt jegyzem föl, hogy természetesen nem volt teljes a létszám, most az aktív Kamińska hiányzott délelőtt is, este még többen. Főleg a Tartuffe papírdíszletben való játszásával vacakoltam. Sok mindent elfelejtettek, pedig előző délelőtt vettük. Aztán kialakult egy vita, hogy hogyan is kell az „előadást" magát játszani. Itt legalább – talán először – közös érdeklődést mutattak. Ismét Każyński tűnt különösen értelmesnek. Sajnos az a hölgy, aki Hrehorowiczównát játssza, enyhén szólva feledékeny. És Maciej Szary, akinek előző életében valószínűsíthetően alkoholproblémái lehettek, szintén gondokkal küzd. Ráadásul – ő mint operaénekes, ez hangzik el a darabban – egy kis futamot szeretne elénekelni a bemutatásnál. Mondtam, ez a figura tényleg operaénekes, és hacsak nincsen kiváló hangja, nem érdemes leleplezni, hogy nem tud énekelni. Ráadásul Każyński épp azért mondja Bogusławskinak, hogy operaénekes, mert előre fel akarja menteni, hogy a vendégművész ne számítson semmi jóra, mikor partnereként lép fel. Még volt egy kis szövegjavítás, a tőr elővétele a Gubernátor előtt nem teljesen tiszta. Ráadásul a Díszletezőt játszó fafejű színész is nézte a jelenetet, és mindenképpen rá akarta venni a szünetben a szereplőket, hogy azt játsszák, Bogusławski meg akarja ölni a Gubernátort. Phuh.

Emlékpróba VIII.

Újra a próbateremben. A sztálinista márványoszlopok között. Részpróbákat írtam ki. Skibiński, Bogusławski, Damse az első felvonásból. Itt Damse begyakorlottságát támadtam meg elsősorban. Vigyázzállásban beszél – igaz, azért, mert azt mondtam, ne hadonásszon állandóan. És Skibiński részegsége még nincs meg. Kitalálva sem eléggé. A Damsét játszó Bartek jól próbált, kérdés, mi marad meg ebből hétfőre. Mariusznak is sikerült valamit kiizzadnom. Újságpapír van az egyik zsebében zsebkendő helyett, és a másik zsebében is újságpapír, mert abban tartja az italosüveget. Ezzel kicsit elszórakoztunk. Láthatóan nőttem Mariusz szemében. Aztán az első gubernátoros jelenetet vettem a szövegtelen színészek nélkül, továbbá Kamińska sem volt jelen – ő valamit csinál már két napja ̶, sok mindent tisztáztunk. A magyarban nyilvánvaló írói vicc, hogy a Gubernátor oroszul beszél, de valójában magyarul, a tolmács lengyelül beszél, de ő is magyarul, így magyart fordít magyarra. De ez itt, Lengyelben nem ugyanazt jelenti, hiszen aki lengyelül beszél, az is lengyelül beszél, nem pedig magyarul. Ezért először a Gubernátor orosz akcentussal beszélt lengyelül, ezen támadt a vita, aztán a nyelvérzékeny Pjotr (Chodźko) biztosított afelől, hogy akkor járunk a legjobban, ha minden akcentus nélkül beszélnek lengyelül. A második felvonásból néztem még Bogusławski és Każyński vitáját. Ez nagyon hasznos volt. Każyński mindig jól próbál. Tüzes és sokszínű színész. Van elképzelése. Szeret beszélni, mégsem beszél feleslegesen. Maradt még az öreg Maciej Szary, akivel pénteken nagyon elégedetlen voltam. Kicsit talán jobb lett. Feldíszítettük a jelenetét azzal, hogy a Súgónő közben Bogusławskival mindenképpen szöveget tanulna... hát nem tudom.

Színházlátogatás VI.

Kis relaxáció után Patríciával eltaxiztunk a Nemzetibe Tartuffe-öt nézni. Jacques Lassalle rendezte az előadást, a nagy hírű francia rendező, még sose láttam tőle semmit. A Nemzetibe belépve mondta Patrícia, hogy ez is egy új épület – kellett mondania, mert kinézetében visszament az időben, épp úgy, mint a magyar Nemzeti, igaz, egyáltalán nem eklektikus, és jóval szerényebb. És a színészeket is lehet hallani benne. (Napokkal később megtudtam, hogy csak a Tartuffe díszletében.) Faburkolatos, kicsit mozgó székekkel, valószínűleg azért, mert mintha mobil lett volna, vagy valamelyest mobil lett volna a nézőtér. Az első két sort biztos kiszedték, és az ötödik sorig kinyújtották a színpadot. Ahol a nézőtér felénél két ajtón be tudott jönni a közönség, ott is volt járás, ha kintről jöttek a szereplők, oda érkeztek meg. A díszlet pedig faburkolatával a nézőtér folytatása volt. Esztétikus, szépen világított, „klasszikus" Tartuffe volt, amit néztünk. Semmi különleges. Nem gondolt semmit a máról. Csupán az örök érvényű embert mutatta fel. Egyetlen elemzésbeli sajátossággal, miszerint Elmira most találkozott Tartuffe személyében igazi férfival. Az asztal-jelenet a nőt valósággal megbabonázta. Kataton baszatlanként sétált ez után a jelenet után, és mikor a király emberei (díszítőmunkások) lefogják Tartuffe-öt, és a takarásban kicsit meg is verik, majd előhozzák, és a színpad elejére fektetik, Elmira előrejön, és csak őt nézi, kezét mintegy kinyújtva felé, Orgon bámit is mond, rá se néz. Még a tapsnál is folytatódik a kokettálás. Az Elmirát játszó színésznő hol Orgon, hol Tartuffe után megy ki a jobb, illetve bal oldalon. Sajnos Cléante-ot ugyanaz a színész alakította, akit már Mr. Martinként „megcsodálhattam" A kopasz énekesnőben. Akkor úgy láttam, nagyon elhatározta, hogyan kell abszurdot játszani, de miután Cléante-ot egy az egyben ugyanúgy játszotta, mint Mr. Martint, simán csak rossz színészről van szó. Aki főleg vállizomból játssza ingerlékenységét. Tartuffe-öt egy igen jó orgánumú, jól beszélő fickó adta, rendkívül öntudatosan. Elmira hideg volt, mint a jégcsap (az én Kamińskám és Skibińskám is jobb színésznő), a fiatalok koruk perfektjei voltak – ott a helyük nyilván a lengyel Nemzetiben. Dorine-nak épp akkora sikere volt, mint nálunk Fullajtárnak. Orgon pedig Jerzy Radziwiłowicz volt, akit, ha jól emlékszem, fiatal korában láttam már pár dologban. Magasított sarkú cipőjében sem volt magas. Nem rossz színész.

Emlékpróba IX.

4-től próbáltam, elvben mindenki volt, gyakorlatban a Damsét alakító Bartek lekéste a Krakkóból jövő vonatot. Mindhárom felvonás ki volt írva. Van is bennem kényszer, hogy ha mindenki itt van, minél több jeleneten végig tudjak menni. Úgy sejtettem, az első felvonás elég jól áll, hamar átvergődünk a másodikra. Ehelyett már az első felvonásba többször belebotlottunk, az volt az érzésem, az lenne a legokosabb, ha még egyszer nekimennénk. Csak hát a második még rosszabbul áll – gondoltam. Nem tévedtem. Nyilvánvaló volt, hogy Mariusz a szombati próbából nem jegyzett meg semmit. Már az is ünnepségszámba megy, ha nem feledkezik el a legfontosabb személyi kellékéről, a kis fémkulacsról. De a múltkori próba találmánya, az újságpapír teljesen kiment a fejéből. Lehetett volna az egészet elölről kezdeni. És még valami nem stimmelt. Valahogy kaotikusnak tűnt minden, hogy miért, arra csak a szünet után jöttem rá. Patrícia kérdezte, nem érzem-e, hogy Każyńskinak vodkaszaga van. Mondtam, éreztem vodkaszagot, de nem hiszem, hogy belőle jön. Kis idő múlva kénytelen voltam megállapítani, hogy Patrícia érezte jól... ez volt hát a káosz oka. Eddigi támaszom finoman szólva zavarosan próbált. Itt van egy komoly nehézség. Ők lengyelül bármit mondhatnak, csak remélhetem, hogy a szöveget mondják, néha a tónusból lehet érezni, hogy privát megjegyzéseket tesznek, ilyenkor mindig a tolmácsomhoz fordulok. Aztán voltak jelek, vagy inkább érzetek, hogy talán néhány színész már rászólt Sławomirra, hogy lehet érezni, hogy ivott. Mindezt persze inkább barátságosan. Aztán az öregasszony is kiakadt, hogy már mióta ülnek a padon, nem kellene-e felállniuk. Ezt nem könnyű kezelni, mert az az igazság, hogy már nem is a padon ültek a színpadnak kijelölt részen, hanem hol itt, hol ott, az instrukciók, újbóli próbák alatt ki ide, ki oda elszivárgott; a padon már csak ketten voltak. Maga Gosja, aki felszólalt, hogy miért ülnek a padon, valójában már nem is a padon ült, hanem egy kényelmes székből nézte a többiek vergődését. Nem volt kedvem – főleg, hogy ne idegesítsem fel magam – leteremteni őket, hogy borzasztó fegyelmezetlenül próbálnak. Na, lényeg az, hogy nagy nehezen este 9-re elértem a második felvonás végére. Ennyi.

Emlékpróba X.

Egész jól alakult a délelőtt. Kipihentebbnek látszottak a színészek. Képesek voltak fegyelmezetten próbálni, ami az esetükben ritkaságszámba megy. Amikor a „színpadra" néztem, általában az történt, amiről előzőleg szó volt. Megfordítottam a kronológiát, előbb vettem a második felvonás végét, aztán az elejét, és ezután kezdtem bele a harmadik felvonásba. Még bőven vannak szövegbizonytalanságok. Különösen Witek küzd az elemekkel, de hát neki van a legtöbb.
Találkoztam egy lelkes világítástervezővel. Neki az eddigi munkatársakkal ellentétben művész-külseje is van. Sajátos öltözködés, fejkendő, személyiséghez illő szakáll. Míg vele megbeszéltem a makett fölött a megbeszélnivalókat, egy ember betett a szobámba egy hősugárzót. Amikor visszaadta a kulcsot, nem tudtam nem észrevenni, hogy jobb kezén csupán egyetlen ujj van.
Felfedeztem egy e-mail-címet Spiróhoz, elküldtem neki egy fotót a szereposztásról. Kedves levélben válaszolt.

Rendelkezőpróba IX.

Nekiálltam az utolsó jelenetnek. Először húztunk kicsit a szövegből. Azt mindenhol, hogy Bogusławski nevetett. Valószínűleg nem fog nevetni. Azt, hogy „Hol van a Mester?", elvettem Kamińskától, és az öregasszonynak adtam. Kicsit tömörítettem még. Aztán összeolvasták. Voltak kérdéseim, voltak viták. Szerettem volna megtudni, egyáltalán hogyan rezonálnak bizonyos kérdésekre színház és politika tárgyában. Miféle kiszolgáltatottság érezhető. A Jaruzelski-féle időkre emlékeztek az idősebbek, de leginkább egy-egy rossz műsorterv, ennek következtében rossz igazgató borzolja fel a kedélyeket. Szünetet rendeltem el, aztán próbálni kezdtük a jelenetet. Született néhány jó megoldás, ettől mindenki jobb kedvű lett. Főleg a Skibińskát játszó színésznőt próbáltam helyzetbe hozni, illetve hagytam az ösztöneit működni, hátha több kedve lesz a szerephez. Ilyenkor mindig Máthé Erzsi jut eszembe, aki az ősbemutatón játszotta ezt a szerepet. Mert – ugye – nála nagyobb színésznő nem kell... aztán még a végét próbáltam kitalálni. A kifejezetten tehetséges színész Kellékessel és a szerényebb képességű Díszítővel, aki néha nem tudja megállni, hogy ne elemezzen, rájöjjön a darab rejtett tartalmaira, amik persze nemigen vannak. Rybakban bízom. Nem könnyű a vége.

Emlékpróba IX ̶ X.

Két elég hasznos próbám volt. Délelőtt a második felvonás, este pedig a harmadik.
Volt elég erőm, hogy idejében megálljunk, amikor meg kellett, és a színészek is a szokottnál odaadóbbak voltak. Kevesebb volt a felesleges beszéd. A helyenként néma szereplők is némák voltak, amikor kellett, és részt vettek a játékban. Bogusławski igen sokat ment előre, Każyński is a kezében tartotta a menetet. Délelőtt 10 után valamivel, rögtön egy közös pillanatot kezdtem velük próbálni. Mikor az Ügyelő kimegy a pénzért, egyszerre kellett utána nézve egy lépést balra lépniük. Váratlanul zokszó nélkül nekiláttak, és ezután tulajdonképpen koncentráltan dolgoztak. Este a Tartuffe-előadással molyoltam egy órát. Megpróbáltam a túlzásokat lenyesegetni. Az öregasszony néha makacskodott, de ebből is többnyire jó dolgok sültek ki. Az utolsó jelenetet nem vettem, mert nem akartam rossz szájízzel távozni. Megköszöntem nekik a három hetet, és elköszöntem.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés