Mérlegre téve

Kővári Orsolya Ónodi Eszter-portréja (2011. december)

Humora van. Értékek iránt elkötelezett. Poszter-adottságokkal bírt, szép idomokkal, és olyan szájjal, melyre amerikai színésznők mutatnak rá plasztikai műtét előtt.

Ónodi szinte az utolsó, aki színésznőhöz méltó lendülettel tudott berobbanni a pályára, karrierje az írás mellett mégis egyfajta mérlegkészítésre ösztönzi a róla gondolkodót. Szemléletesen példázza ugyanis a rendszerváltás utáni években felbukkanó magyar színészgeneráció gazdátlanságát. Egy lényegében igazi közönségfilmek, tévéjátékok, rádió és a mainstream színházi kultúra területén jelentős korosztályos rendezők nélkül maradt színészgenerációét.

A berobbanás oka, hogy Ónodi megjelenésében tetőtől talpig az új évszázad nőtípusát testesítette meg: tehetséges, okos, dögös, tanult, független, céltudatos, határozott. Abszolút vamp. Másrészt romantikus, játékos, konzervál némi gyermeklányságot. Humora van. Értékek iránt elkötelezett. Poszter-adottságokkal bírt, szép idomokkal, és olyan szájjal, melyre amerikai színésznők mutatnak rá plasztikai műtét előtt. És mélyművészet ide vagy oda, a színész teste a színész munkaeszköze, a telt ajak pedig olyan erős jelentéssel bíró külsőség, mely mindennél hamarabb magára vonja a tekintetet, és e jelentés nemigen szokta színházi előadás vesztét okozni. A vásznon sem csak hollywoodi kritérium, a szerzői filmek rendezőinek hagyományosan mániája a gyönyörű száj. Sophia Loren, Fanny Ardant, Nastassja Kinski vagy Pénelope Cruz esetében soha nem lehetett ettől elvonatkoztatni, noha igen jó színésznőkről, és több esetben mozitörténelmet író alakításokról van szó.
Ez az önmagában erotikus jelenlét hatotta át a Barbárok rusztikus femme fatale-ját, a Ledarálnakeltűntem tökrészegen, szétcsúszva dülöngélő primadonnamaradványát, de még Célimène (A mizantróp) erotikátlanított, esetlen fekete bölcsészjelmezein is átüt, és nagy erővel határozza meg az udvarlásra késztetett, majd háta mögött kigúnyolt nyájacska indulatait. Mikor a Barbárok lefokozott Bovarynéja, Nagyezsda Polikarpovna, a pénzügyőri szemlész felesége csábításra kikészítve, romantikus regényérzelmekre kiéhezve megjelenik a színen, azonnal tudjuk, számára a látogatók érkezése valamilyen módon végzetes lesz. Ónodi Nagyezsda érzelmi együgyűségének és döbbenetes elszántságának érzékeltetésére félelmetesre fűti fel testét; a hosszú éveken át aszalódó, magát jobb sorsra érdemesnek tartó nő most mindenen átgázol, amolyan természeti csapássá válik, saját hegyét felperzselő vulkánná. Ugyanakkor az, hogy ő az egyetlen, aki „halálra van ítélve", mégis harcol, kirí tehetetlen, agonizáló környezetéből, egy korábbi alakítást juttat eszembe, egy másik oroszt, egy másik Ascher-rendezést, az Ivanovot és Anna Petrovnát. Még házi ruhában, rendezetlenül, dagadt szemekkel, láztól kiütött szájjal, tüdőbetegen is nő, nem alázattal könyörög, nem alamizsnát kuncsorog, szelíd erőszakkal marasztalja a férjet, gyöngéden szemébe tekinget, csábos játékkal fejtegeti róla az öltözéket, ölelésével vágyat ébreszt; nem egy agyonhordott rózsaszín pongyolába száműzött bizonytalanságával, hanem annak az asszonynak a tartásával cselekszik, aki tudja, vannak erői, melyekből betegen sem vesztett. Nem Anna Petrovna, Ivanov menthetetlensége koncentrálódik igazából közös jeleneteikben. Ónodi még akkor sem roppantja össze, mikor méltatlan szóváltásban tudomást szerezve végzetéről mélyen beleszív cigarettájába, majd néma csendben hagyja szétgurulni mindazt, amit eddig sejtett orvosi elhallgatások közepette, szándékos önáltatások árán valahogy nagy nehezen összetartott. Ónodi jelenlétének intenzitását fokozza figyelme, ahogy idegszálaival rátapad a partnerre, minden rezzenésre reagál. Ez olyan vonás, mely a világirodalom legkomplexebb szerepeinek megformálására predesztinálja.
Színházi létével összefüggésben neki magának is sokáig hiányérzete volt. Többször szóvá-szóvá tette, hogy de jó lenne klasszikusokban, nagyszerű szerepekben megmutatkozni. Mert hogy is mondja, „a különböző rendezői kísérletek, ismeretlen darabok, élvezhetetlen szerepek nem adnak szárnyakat".1 Naivaéveit a bölcsészkar angol szakán töltötte, majd a színművészeti főiskolát követően, néhány jó szerep után úgy tűnt, vákuumba került. Abba a Katona József Színházba szerződött, melynek fiatal színésznői anno mennybe mentek a klasszikusokban, méghozzá azon rendezők közreműködésével, akik őt is oda hívták. Van azonban egy-két egészen triviális tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Például azt, hogy Ónodi korosztályának nem lesz Ascherja, Székelye és Zsámbékija, Ascher és Zsámbéki viszont már egészen máshol tartanak, másképp gondolkoznak, más foglalkoztatja őket, mint a náluknál harminc évvel későbbieket - még ha fiatalítják is a társulatot. A Sirállyal, A revizorral, a Három nővérrel, a Platonovval2 nemcsak a színészi, hanem a rendezői életművek is épültek, és ezek az alkotók az évek-évtizedek előrehaladtával egyre több klasszikust tudtak maguk mögött, és bár nem kizárólag, de mind sűrűbben kacsingattak olyan matériák felé, melyek színháztörténeti szempontból kevésbé kultikusak, ugyanakkor kellő érzékletességgel hordozzák a rendezői gondolatot. A sors fintora, hogy Ónodi tökéletes e darabok mondandójának közvetítésére. Színházából leginkább alkalmas az ilyen típusú feladatra. Amikor elolvassa az Így él a világ, a Mit csinál a kongresszus? vagy a Dilettánsok szövegkönyvét, természetszerűen megijesztheti, hogy sem Miss Millamant, sem Luise Gift, sem özvegy Bordinné nem ívelhető olyan szépen, nincs olyan helyzetekbe hozva, mint a Csehov-hősnők. Megpróbálni ezeket klasszikusként, tanult módon felépíteni, úgy csinálni, mintha zseniálisra lennének írva, szakmai öngyilkosság. Más módszerekre és adottságokra van itt szükség. Felértékelődnek a színész értelmi muníciói. Ónodi kuriózuma, hogy alakításából minden esetben az derül ki, nem csak és nem elsősorban a szerepről van elképzelése, hanem az őt körülvevő világról. A darab világáról, meg úgy általában is. Kivonja a híg anyagból az eszenciát, és hagyja, hogy szétterjedjen figurájában. Rendezőmód gondolkodik színészként. Ehhez tudni kell elemzőn olvasni, muszáj az egész szöveget ismerni és érteni, nem elegendő a tradicionális színészszokás jegyében átfutni a szerepnév mellett található sorokat. Ónodi játékkultúráját velejéig átjárja figyelme, eszessége, szarkazmusa, pompás diplomáciája, és főképp vele növekedett cinizmusa. Ez utóbbi vonása minden szerepépítésében hangsúlyos, sokszor nem magában az alakban, hanem arra reflektálva van jelen. Vegyük a Top Dogs elbocsátott felsővezetőjét. Lili még számol a tréning sikerével, és nemcsak az újra csúcsra jutással, hanem a korábbiak megfejelésével is, illúziókat táplál, gimnazista bizonyítási vágyak megvalósításáról ábrándozik; Ónodi meg mintha egy kis tűvel állna felette, hogy újra és újra kegyetlenül kipattintsa a felfújt szivárványszín buborékocskát. Vagy ott volt a Játék a kastélyban Annie-ja, az eperajkú díva a nagy karrier biztos ígéretével - vonták is a párhuzamokat könnyedén -, de azért Ónodi mederben tartotta a képzeteket a maga csípős iróniájával. És beugrik még egy szerepátvétel is, a közelmúltból, a Sáskák Dadája. Azt hiszem, aligha akad férfi, aki Elek Ferenc (Milan) helyén ülne, mikor Ónodi „elmutogatja az égtájakat" a baráti összejövetelen. Az kasztrálással ért fel.
Egyébként ahogy Zsótér Sándor használta a Bakkhánsnőkben, az volt a telitalálat: világtalan öreg jós, lakkcsizmában.
Koccanás-béli feladata - ha nem is az ő problémáiról szól - igazi közérzetszerep. A többdiplomás, állástalan, folyton pénzszűkében lévő, gyermekét egyedül nevelő Nő, aki leharcolt autójával belehajt az előtte haladóba, miután belérohantak, és miközben időre megy, épp állásinterjúra - tulajdonképp tipikus história. Nem figurát hoz benne, hanem életszemléletet, eleve letepertséget, az eseményben összpontosuló, de régóta hurcolt letargiát. Ügyel az egyszerűségre, és kihasználja a lehetőséget, hogy hús-vér embert jeleníthet meg. Ez roppant koncentrációt igényel egy olyan közegben, melyben az összes többi szerep karakterre van írva.
Ónodit a fenti bevezető törvényszerűségeinek megfelelően nyomban felfedezte a film. Első próbafelvétele abban állt, hogy odament egy ablakhoz, és kirúzsozta a száját. Ez volt a Glamour, mely éveket csúszott, közben befejezte Kamondi Zoltán misztikus meséjét, a vágy tárgyát, a végzet attraktív szüzét elmaradhatatlan iróniával jelenítve meg benne. Az Alkimista és a Szűz mellett dobozba került Lukáts Andorral a Portugál, Sas Tamással a Kalózok, Deák Krisztinával a Jadviga párnája és egy gyatra remake, a Meseautó, melyben Perczel Zita szerepét játszhatta el. Szempillantás alatt kiderült, hogy a kamerával nem lesz gondja. Herendi Valami Amerika című vígjátékában egy visszafogott gyógyszerészlányt kap, a legkevesebb jó helyzettel, a legkevésbé ütős szövegekkel, melyet ötletességgel, puritán módon old meg. A második részben figurája színpadra kényszerül, ott meg bravúrosan eljátssza, hogy rossz színésznő. A Boldog születésnapot! balatoni kalandornőjéért, aki terhességet színlelve zsebeli ki a korábbi tóparti konferenciákon elgyöngült családos férfiakat, alakításdíjat kap a Filmszemlén. Bizsereg a jelenléte teremtette bizarr szituációkban, de akkor is igen jó, mikor egyik áldozata (Bálint András) meglepi a meleg fogadtatással.
Kétségkívül korosztálya egyik legjobb filmszínésznője, profi, fesztelen, a pillanatra inspirált, van stílusérzéke, szereti a közönség, ráadásul szexusa kortalan, minél érettebb, annál több izgalmat tartogat. Sose fog leöregedni a vászonról. Talán ezért reflexszerű személyével kapcsolatban a történelmietlen felvetés, mit tudnánk ma róla, ha filmkultúrájára valamivel kényesebb országba születik. Ónodiból végül nem lett szerzői filmes múzsa - mint Török Illyés Orsolyából Hajdu Szabolcs, vagy Tóth Orsolyából Mundruczó Kornél mellett -, márpedig a magyar filmstruktúrában ez a minőségi életmű felé vezető egyedüli járható út.
Harmincnyolc éves. Színházi pályájára lassan begyűrűztek a lexikonszerepek. Játszott már Shakespeare-, Csehov-, Molière-, Euripidész-, Szophoklész- és Molnár-hősnőt. Évát Az ember tragédiájában. Susánnát A kétfejű fenevadban. Szerepátvétellel még Szomoryt és a három nővér egyikét is beemelte. Mivel vidéken nem volt szerződésben, ennél többet kívánni sem lehet. Az ország első színháza rendszerszerűen kezdi beugratni a szülési szabadságok folytán felszabadult főszerepekbe.
Ami a filmet illeti, Törőcsik Mari ekkorra többek között már túl volt a Körhintán, a Vasvirágon, a Szent Péter esernyőjén, az Édes Annán, a Csend és kiáltáson, a Szerelem című Makk Károly-filmen... Bánsági a III. Richárdon, a Bizalmon, a Mephistón és Mészáros Márta cannes-i nagydíjat érő munkáján (Napló gyermekeimnek). Udvaros az Elveszett illúziókon, a Te rongyos élet!-en... Básti Juli a Kettévált mennyezeten, A vörös grófnőn, a Sztálin menyasszonyán... Szó sincs róla, hogy ezek a filmek mind zseniálisak volnának, inkább arról, hogy valódi lehetőségeket adtak e színészeknek, és szakmailag nem múltak el következmények nélkül.
Mit mutat Ónodi mérlege? Mindenekelőtt a személyiség súlyát. Rátelepedő generációs terhekét. Gazdag színházi és gazdagon szegény filmes pályát. A kötélháton egyensúlyban tartott jelent.

1 Mire fel hőbörögjek? Sztankay Ádám interjúja (168 óra, 2000. március 16.)
2 Az első két darab Zsámbéki Gábor, az utolsó kettő Ascher Tamás rendezése


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés