Via Dukt

Sztrókay András a Völgyhídról (2010. július)

A Kolibri Színház drámapedagógiai célja nyilvánvalóan a tinédzser-öngyilkosság problematikájának tematizálása, nem pedig egy Werther-effektus elősegítése.

Homályos, fekete csuklyás angyal-alakok emelik fel a két tizenéves báb-halottat, Pétert és Zsófit, akik a völgyhídról estek a mélybe. A fiú számára ez volt a könnyebb út - a lányt pedig magával rántotta szerelme. Belülről óriási, kívülről törpe világfájdalom bizonyul végzetesnek a Kolibri Színház előadásában. Háy János - azonos című elbeszéléséből írt - Völgyhídja valódi tinédzserkérdésről beszél: az (esetleg) öngyilkossághoz vezető problémák hosszú soráról, legfőképpen pedig a felnőttvilág gyerekek iránti érzéketlenségéről.

Bagossy László a lehető legkevésbé depresszív elő-adást igyekezett létrehozni. A Kolibri Színház drámapedagógiai célja nyilvánvalóan a tinédzser-öngyilkosság problematikájának tematizálása, nem pedig egy Werther-effektus elősegítése; a (címszereplő) veszprémi viadukt - amely egyébként, talán nem mellékesen, a Jeruzsálemhegyet köti össze a Temetőheggyel - önmagában is túl vonzó hely az öngyilkosjelöltek számára. Bagossy éppen ezért a történet két szálából, a Péter múltját feltáró jelenetsorokból és az ezzel párhuzamosan, újra és újra felbukkanó bibliai történetből az utóbbit, Péter apostol halálát használja a komoly hangulat megteremtésére, míg az előbbit a lehető legfinomabban, rengeteg komikus elemmel színezve adagolja.
A színmű bibliai szála igen összetett: először a Narrátor utal bevezető mondataiban a viadukt és a Via Appia kapcsolatára, később a gyerekek a Quo vadis című filmmel viccelődnek, majd a szállóige eredetére is fény derül. A vallási dimenzió erősítését szolgálja Bach Máté-passiójának vissza-visszatérő részlete, mely a nyitó képtől kezdve időről időre memento moriként figyelmeztet az elkerülhetetlen végre. Az előadás világának következő, sokkal inkább a zenéhez, mint a tematikához kapcsolódó rétege a nyitó és záró kép kivételével az összes jelenet díszletének fő alkotóeleme: egy óriási, négy részre szedhető barokk képkeret, amely elemeire bontva parkot vagy lépcsőket ábrázol, összeillesztve pedig ágy, asztal, vagy éppen vízibicikli; ez utóbbiként a színészek vízszintesen tartva magasra emelik, és míg a közepén Péter (Mészáros Tamás) és Zsófi (Megyes Melinda) bábja teker, a jármű is mozog: ha valamelyik figura a szélére ül, megdől. Ez a fajta bábos érzékenység igen magas színvonalú vidámsággal tölti meg az előadást - igényessége azonban nem mindig talál párjára a szövegben. Ugyanis míg Háy novellájának szereplői tökéletesen beszélték a felnőttek fejében élő gyereknyelvet, és az érett olvasó számára hitelesen tolmácsolták a gyermeki gondolkodást, a színdarabban időnként erőltetetten sok káromkodással és ismétléssel szakítják ki párbeszédeiket az előadás egységéből. (Jó volna tudni, ezeket mennyiben erőltették a darabra a dramaturgot nem említő színlap tagjai.) Persze éppen ezek a részek egészen biztosan elérnek az ifjú közönséghez, amelynek figyelmét olykor igencsak színészt próbáló feladat lekötni.
A világos, konzekvensen követett keret ellenére is rejlik némi diszkrepancia az előadásban: az inkább örök érvényűre emelt szenvedéstörténet ellentmondásba kerül a szinte ropogósan frissre aktualizált társadalomkritikai utalásokkal ( például a cigánykérdést sajátos kettősséggel taglaló tanár figurájával). És zavaró, hogy Peti és barátja, Deda (Szanitter Dávid) az egyébként fergeteges Kispál/Lovasi-paródiát megelőző beszélgetésükben inkább felnőtt-, mint gyerekszemmel kritizálják a (bírálatot egyéként jogosnak tartó és épp ezért feloszlóban levő) együttest. Feltehetően az ifjúsági színház sajátos követelményei szülték azt a görcsös megfelelési kényszert, amelynek az előbb említett pillanatokban áldozatává válik az előadás.
Ugyanakkor a darabnak és az előadásnak is nagy erénye, hogy páratlan érzékenységgel ragadja meg a felnőtté válás útján bukdácsoló kamaszok sérelmeit, amelyeket például a Szívós Károly által játszott jóindulatú, de teljesen érzéketlen apa okoz. Vagy a fiú emlékeit a fiatal tanárnőről (Megyes Melinda), aki a szomszéd szobában csábítja el apját. A báboknak is köszönhetően kap hangsúlyt minden apró, ám annál jelentősebb mozdulat - az első szerelem első érintése -, és válik igazán komikussá, amikor a fél-emberméretű tinik életnagyságú cigarettát szívnak a vécén, és felnőttekre szabott sörösüveget szorongatnak a parkban.
Hallgatva-nézve a mindenkori előadás változó mértékben ifjú, de alkalmasint szélsőségesen nyers közönségét, magától értetődően születik meg bennünk a felismerés: a felnőttek rémuralma alatt élőknek mindennél nagyobb szükségük van a Völgyhídhoz hasonló előadásokra. És a magyar színház büszkesége, hogy ilyen esztétikai minőséget tud produkálni a sokszor nem hálás, de tudtán kívül éppen erre szomjazó publikumnak.

 

Háy János: Völgyhíd
(Kolibri Színház)

Zenei vezető: Bornai Szilveszter. Látvány: Bagossy Levente. Jelmez: Béres Móni. A rendező munkatársa: Hajsz Andrea. Rendező: Bagossy László.
Szereplők: Mészáros Tamás, Szanitter Dávid, Megyes Melinda, Bodnár Zoltán, Török Ági, Erdei Juli, Mult István, Németh Tibor, Tisza Bea, Szívós Károly, Megyes Melinda, Kormos Gyula (hangfelvételről), Bornai Szilveszter.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés